Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Veretlenül első a Győri Elektromos

Asztalitenisz - Kiváló teljesítményt nyújtva, veretlenül, pontveszteség nélkül, hat pont előnnyel szerzett bajnoki aranyérmet a Győri Elektromos női csapata a hét együttest felvonultató NB II Nyugati csoportban.
Csiba Mária, az együttes tagja és csapatvezetője elmondta: ősztől az NB I-ben – amely nem egyenlő a legmagasabb osztállyal, az Extraligával – újoncként egyáltalán nem a bentmaradásért, sokkal inkább az éremért szeretnének küzdeni és szerinte erre reális esélyük van.

Kiemelendő még, hogy mindannyian családanyaként, a munka és az otthoni teendők mellett érték el ezt a szép sikert. Valószínű, hogy a következő szezonra visszatér a csapathoz a két kölcsönadott játékos, Kovács Adrienn és Lung Anita. Velük megerősödve vágnak neki a következő idénynek.

Az első helyet és az ezzel járó feljutást Csiba Márián kívül Belláné Kiss Anikó, Mong Angéla, Karácsony Zsuzsanna, Weisz Erika és a két újonc, fiatal tehetség, Kabai Kata és Lócsi Barbara harcolta ki.


Bronzérem Malackyban

Malackyban rendeztek európai ifjúsági versenyt, melyen Magyarország színeit Kovács Adrienn, a Győri Elektromos VSK válogatott játékosa képviselte.

Az első napon a magyar „B" válogatottal a 9. helyen végzett, míg egyéniben a legjobb 32 közé jutásért kapott ki, a vigaszágat viszont fölényesen nyerte. Kovács Adrienn párosban szerepelt a legjobban: esélyesebb párokat legyőzve a dobogó harmadik fokára állhatott.


Nyolc között csapatban

A legkisebbek korosztálya lépett az asztalokhoz Budapesten, az országos diákolimpia újonc leánycsapat és egyéni küzdelmei során.
A Győri Elektromos VSK színeit Kabai Kata és Lócsi Barbara képviselte, ahol a háromfős csapatok mezőnyében, meglepetésként bejutottak a legjobb nyolc közé. Egyéniben Lócsi feljutott a főtáblára, ahol Kabai is szerepelt, más kérdés, hogy meglepetést egyelőre nem tudtak szerezni.

Olvasóink írták

  • 3. DG 2008. május 14. 15:42
    „Budapesten az országos diákolimpia újonc egyéni küzdelmeiben a II-es korcsoportban Böhm Gábor második lett, azaz ezüstérmet szerzett. Ez valamivel jobb eredmény, mint az egyébként dícséretes főtáblára jutás. Ő azért nem fért bele a cikkbe, mert soproni???”
  • 2. Péntek Gábor 2008. május 14. 12:29
    „Természetesen az utánpótlásnak is!”
  • 1. Péntek Gábor 2008. május 14. 12:27
    „Gratulálunk Csajok!!!Bajnok Csapat!!!PG”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hármas soproni siker Komlón

Kerékpár - Remekül szerepeltek a soproni KTM Team Hungary kerekesei a krossz country Magyar… Tovább olvasom