Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Vegyes kép: sikerek és bundabotrány

Labdarúgás - Győrságon tartotta hagyományos évzáróját a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége.
Győrságon tartotta hagyományos évzáróját a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége, s ahogy eddig minden évben, a testület vezetői mellett a szövetség örökös elnökségi tagjai, a bizottságok vezetői, tagjai és a meghívott vendégek remek hangulatban búcsúztatták az esztendőt.

Elfogadta a meghívást Szakács Imre országgyűlési képviselő, a megyei önkormányzat elnöke, aki egyébként a szövetség fair play bizottságának első embere is. Horváth Cs. Attila, a megyei LSZ elnöke és Kovács István, az önkormányzati bizottság vezetője átnyújtotta számára azt a levelet, amelyben az elnökség arra kérte a politikust: tegyen javaslatot a parlamentben olyan jogszabály megalkotására, amely nagyobb védelmet nyújt a mérkőzések hivatalos személyeinek (játékvezetők, asszisztensek, szövetségi ellenőrök).

Még az elnöki évértékelés előtt köszöntötték a nemrég hatvanadik születésnapját ünnepelt Páder Vilmos alelnököt, aki stílszerűen egy hatvanas számmal ellátott mezt kapott ajándékba.

Horváth Cs. Attila szerint a labdarúgást tekintve vegyes volt a kép 2009-ben, s ez főképp az év végén kirobbant bundabotránynak köszönhető.

Ez előtt azonban kiemelt több pozitívumot, köztük a telki edzőközpont elkészültét, aminek átadásán egyszerre képviselte magát a FIFA és az UEFA elnöke.

„Büszkék lehetünk az úgynevezett OLLÉ-programra is, melynek köszönhetően közel száz pálya épült meg hazánkban. A százegyedik valószínű egy megyei lesz, mert Lipóton hamarosan elkészül az új, termálvízzel alácsövezett létesítmény."

„Az eredményességet nézve nem zárt rossz évet a magyar válogatott sem, bár az átütő siker elmaradt, az utóbbi esztendők legsikeresebb szereplése volt az idei, nem véletlenül játszott többször is telt ház előtt a Puskás-stadionban a nemzeti együttes. Óriási siker az U20-as világbajnoki bronzérem. Sportdiplomáciai siker a Puskás-díj története, de szép eredmény a DVSC BL-szereplése is. Sopronban és Győrben is volt válogatott mérkőzés. Míg a hűség városában a felnőtt női együttes, a megyeszékhelyen az U21-es gárda és a futsalválogatott – amely januárban itthon szerepel kontinensviadalon – lépett pályára meglepően nagyszámú nézősereg előtt. Nem szabad hallgatni a bundabotrányról sem, s valahogy megoldást kell találni a csalások visszaszorítására. Egy biztos, ami történt, az már nem a sportról, a fociról szól" – fogalmazott Horváth Cs. Attila, aki ezután a megyéről is beszélt.

Elmondta, hogy közel négyezer tétmérkőzést rendezett idén a testület, több alkalommal indított edző- és játékvezető-képzést. Újdonság volt a Keglovich-vándorserlegért kiírt megyei Magyar Kupa-döntő, amelyen csaknem ötezren szurkoltak az ETO Parkban. A regisztráltak számát tekintve Győr-Moson-Sopron élen jár a gyermeklabdarúgók toborzásában és versenyeztetésében, nem megfeledkezve az idősebb generációról sem, idén is megrendezték a hatvan éven felüliek tornáját. A megyei csapat harmadik lett az országos veterántornán.

Az elektronikus jegyzőkönyvek bevezetéséhez a tervek szerint jövőre már a megyei III. osztályú csapatok is kapnak egy hordozható számítógépet, így teljes lesz a lefedettség a megyében. Jövőre lesz az ötödik futballbál, a szokásos évi taggyűlést pedig Telkiben rendezi meg a szövetség, amelyen a megyei csapatok képviselői meg is ismerkedhetnek a színvonalas edzőközponttal.

Olvasóink írták

  • 3. grafit 2009. december 25. 09:46
    „,,Büszkék lehetünk az úgynevezett OLLÉ-programra is, melynek köszönhetően közel száz pálya épült meg hazánkban."
    Kétszáz meg tönkrement és becsukott. Lásd a Dac pálya sorsa....

    "közel négyezer tétmérkőzést rendezett idén a testület".
    Az őszi NB II.-s DAC meccsek azért nekem hiányoztak.....

    "Győr-Moson-Sopron élen jár a gyermeklabdarúgók toborzásában és versenyeztetésében,"
    Kivéve ugye a Dac utánpótlását....

    "Jövőre lesz az ötödik futballbál, a szokásos évi taggyűlést pedig Telkiben rendezi meg a szövetség,"
    Erre úgy látszik telik a büdzséből, a Dac utánpótlástól meg kellett vonni a támogatást.....

    "a testület vezetői mellett a szövetség örökös elnökségi tagjai, a bizottságok vezetői, tagjai és a meghívott vendégek remek hangulatban búcsúztatták az esztendőt."
    Kivánom, hogy a remek hangulat folytatódjon 2010-ben is a kedvenc egyesületek VIP páholyaiban és VIP sátorában. Lehet, hogy a DAC pályán ilyen nem volt?”
  • 2. braedit 2009. december 24. 09:29
    „Mélységesen elítélem a futballban most napvilágra került csalásokat. A bundabotrány megzavarja a sport igazi erkölcsös, emberközeli hangulatát, és rossz irányba viszi a fiatalokat is. A pénzemberek a megbundázott mérkőzésekkel olyan alattomos munkát végeznek, amivel romba dönthetik azt a sportot, amit olyan sokan néznek világszerte.”
  • 1. sivatag66 2009. december 23. 23:38
    „A régi öreg közmondásoknak megint igazuk van !
    Kipattant a bundabotrány,egy magyar vezető is képbe került.Fura módon hamarosan bejelentette,hogy nem vállallja tovább a tisztségét!!!
    Hát nem furcsa????
    Nem zörög a haraszt ,ha nem fujja a szél !!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tapodi: még három év Győrött

Kosárlabda - Három évvel meghosszabbította Tapodi Péter szerződését a SEAT Lami-Véd Győr csapata. A… Tovább olvasom