Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Véget ért a Bozsik- program

Két év után megszűnik a Bozsik-program. Az érintettek érthetetlennek találják a döntést. A Bozsik-program, amely a labdarúgás utánpótlásának létszámát volt hivatott növelni, hivatalosan is megszűnt.

A gyerekek számára egy játéklehetőséggel kevesebb lett. Fotó: Kisalföld-archívum
A Kisalföld október 29-i számában Nyilasi Tibor, az MLSZ utánpótlásszakágának vezetője már célzott az országos hálózat megszűnésére, a napokban aztán bizonyossá is vált: a Bozsik-program, legalábbis az eddigi formájában, nem létezik tovább.

A Magyar Labdarúgó Szövetség levélben közölte a részt vevő edzőkkel, szerződésüket október 31-i hatállyal felbontja és a hátralévő két hónap anyagi feltételeit nem biztosítja részükre. Igaz, a levélben arról is tájékoztat a szövetség, hogy a közeljövőben új lehetőségeket szeretne majd biztosítani az utánpótlás-nevelés részére, a programban dolgozó szakemberek azonban erre nem látnak garanciát.

Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára a Kisalföld megkeresésére elmondta: a sportminisztérium a továbbiakban nem tudta finanszírozni a programot, ezért bontották fel a szerződéseket. Hogy ez a program végét jelenti-e, azt a főtitkár szerint nehéz megmondani. Berzi úgy tudja, a sportminisztérium Sport-21 névvel létrehozott egy új támogatási rendszert, amely hat sportágat – köztük a labdarúgást is – érint.

Nem kizárt, hogy a futball új támogatási rendszere – amelynek indulása a jövő év elején várható – a Bozsik nevet viseli majd a későbbiek során.
A program megszűnésével kapcsolatban kerestük meg Horváth Cs. Attilát, a megyei labdarúgó-szövetség elnökét, és a program egyik megyei referensét, Horváth Tamást is.

– A sportminisztérium és az MLSZ közös szégyenének tartom a program bukását – kezdte Horváth Cs. Attila. – Szervezetünk – annak ellenére, hogy hivatalosan nem volt részese a programnak – mindent elkövetett, hogy működjön a rendszer. Több százezer forintot fordítottunk így is a programra, a két megyei referens külön irodában, számítógéppel felszerelve tudott dolgozni. Ezek után mástól kell megtudnunk, hogy megszűnt a rendszer, hivatalos értesítést még nem kaptunk.

A kezdetektől fogva több fórumon is kértem, hogy vegyék komolyan ezt a programot, amely az utánpótlás bázisának növelését, ezáltal labdarúgásunk előrelépését szolgálná, de most az illetékesek eljátszották ezt a lehetőséget. Azt pedig nehezen tudom elképzelni, hogy a későbbiekben újraindítható lenne a rendszer, mert azok a szakemberek, akik eddig dolgoztak a Bozsik-programban, most becsapottnak érzik magukat. Sajnálom, hogy ezzel a döntéssel maga a program lejáratódott.
Lassan tudomásul vesszük, hogy labdarúgásunk Európa negyedik vonalához tartozik, egyre csökken a nézőszám a pályákon, de azt nem gondoltam volna, hogy egyesek a jövőt is szétrombolják, pedi g szerintem ez sokkal nagyobb tragédia, mint hogy csak San Marinót előztük meg az Európa-bajnoki selejtezők során.

– Mi megkaptuk a hivatalos értesítést, arról hogy befejeződött a program – mondta Horváth Tamás megyei referens. – Úgy tudtuk, ez év végéig adottak az anyagi feltételek és rendben megtörténnek majd a kifizetések is. Részemről nagyon sajnálom, hogy befejeződik a Bozsik-program. Több mint kétezer gyerek volt regisztrálva, csak reménykedem, hogy valamikor az új formában újjáéled a program.

Kapcsolódó cikkek >>

A Bozsik-program első éve (2002-12-21) >>
Indul a Bozsik II. program (2002-03-26) >>
Kezdődik a Bozsik-program (2002-03-13) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hejková tizenkilencre alsót húzott

Ha nem is hozott túlságosan magas színvonalú játékot, izgalmak tekintetében minden igényt… Tovább olvasom