Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Véber lemondott és marad

Labdarúgás - A Gyirmót elleni kudarccal végződött találkozó után felajánlotta lemondását Véber György, az MTE 1904 vezetőedzője. A klub vezetői ezt nem fogadták el. Katasztrofális vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő MTE 1904 csapata az NB II Nyugati csoport hétvégi fordulójában.
A kék-fehérek hazai pályán kaptak ki 7–1-re a dobogóra pályázó gyirmóti együttestől. Nem csoda, hogy Véber György, a Lajta-parti együttes vezetőedzője a találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy emberként és edzőként is porig alázva érzi magát.

A szakvezető véleménye a mérkőzés másnapján sem változott, érthető módon teljesen kifakadt.

„Végtelenül el vagyok keseredve, így még életemben nem szégyelltem magam és ilyen megaláztatásban sem volt soha részem – mondta érdeklődésünkre tegnap Véber György. – A szünetben három-nullás gyirmóti vezetésnél azt kértem a csapattól, hogy legalább a tartásunk maradjon meg, ám a második félidőben még az addig mutatott teljesítményüket is alulmúlták. Sajnos ki kell mondani, hogy a csapatból többen nem alkalmasak a másodosztályú bajnokságra, de ez a produkció még az NB III-ban is nagyon kevés lenne."

A szakember szerint tehát képességbeli gondok vannak, ennél azonban sokkal elkeserítőbb dolgokat is tapasztalt az összecsapáson.

„Sajnos fiatal, tizenkilenc-húsz éves játékosaink nem tudnak küzdeni és képtelenek közepesnél nagyobb iramban futni – folytatta Véber György. – Mindez érthetetlen számomra és ezt látva teljesen tehetetlennek érzem magam, pedig ennél többet és jobban edzeni ezen a szinten nem lehet, ezt garantálom. Úgy gondolom, hogy a futballistáknak egyértelműen pszichés problémáik lehetnek. Eddig mindenben a játékosaim mellett álltam, de mostantól más időszámítás kezdődik."

Az Újpest egykori közönségkedvence egyébként a mérkőzés után felajánlotta a lemondását.

„Úgy gondoltam, hogy egy ilyen súlyos hazai vereség után ezt meg kellett tennem. A vezetők azonban ezt nem fogadták el, így folytatom a munkát. Továbbra sem adom fel, de a bent maradás kiharcolása érdekében most már komoly teljesítményre van szükség. Dolgozom tovább, a remény hal meg utoljára" – fogalmazott végül Véber György.

Olvasóink írták

  • 1. 543128 2008. április 15. 06:39
    „Kedves Wéber György!
    Nagy szimpátiával, de legalább ekkora értetlenséggel figyeltem - és barátainkkal figyeltük - Óvárra jöveteledet! A szimpátia Neked szólt, az értetlenség pedig annak, hogy hogy nem veheti észre egy ilyen kitűnő sportember a csapdát, a szerződtetés körül. Kellet egy név amivel el lehetett jhúzni az időt, és tömni a zsebeket....
    Elég rég óta élek Óváron, és mint ilyen, előttem zajlottak a folyamatok az MTE focijával kapcsolatban. Az elmúlt 10-15 év nem szólt másról, - és ez alól mostani "jeles" polgármesterünk sem volt kivétel, igaz nem ő járt elöl sem - mint arról ami általában a magyar focit jellemzi: belőle élni, és főként munka nélkül.
    Ne vedd szívedre a történteket, Te akkor is az a sportember maradsz ami eddig voltál bármi történik is, - igaz, a foci körüli pénznyelők is azok maradnak amik voltak eddig.Semmirekellő léhűtők!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LK: újra az MTK ellen

Labdarúgás - A szombati élvonalbeli rangadó után kedden 15 órakor a Ligakupa elődöntőjében –… Tovább olvasom