Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Vastaps a vereség után

Natalia Hejková, a Sopronból Moszkvába távozott szakvezetõ a szurkolóktól nagy tapsot, a soproni klub vezetõitõl pedig egy csokor virágot kapott.

MKB -SOPRONEUROLEASING  - SZ PARTAK MOSZKVA 62-73

Natalia Hejková, a Sopronból Moszkvába távozott szakvezető a szurkolóktól nagy tapsot, a soproni klub vezetőitől pedig egy csokor virágot kapott. Cserny Réka négy másodperc elteltével vezetést szerzett, aztán ahogy vasárnap a Pécset, úgy most a Szpartak Moszkvát is állva hagyták a zöld-sárgák a mérkőzés elején. Cserny és Matovic álomjátéka révén az 5.per c elején 13–3-ra vezetett az MKB.H iába kért időt Natalia Hejková, a folytatásban Horváth Zsuzsa tett igen sokat azért, hogy továbbra is egyoldalú legyen a játék és tovább nőjön a különbség. Hazai részről a cserejátékosok is ügyesen avatkoztak játékba.

Hiába volt a negyed hajrájában már mind a három amerikai olimpiai bajnok – Bird, Taurasi és Thompson – a pályán a moszkvaiaknál, a negyed utolsó percében 25–9-re vezetett a Sopron.A szakasz végén kicsit kezdett magára találni a Moszkva, utána pedig játékba lendültek a vendégek világsztárjai. Ekkor szerezte első pontjait Thompson és Bibrzycka, a hazai együttes lendülete viszont megtört. Támadásban pontatlanná vált, kapkodni kezdett Székely Norbert együttese. Ez hol nem igazán tiszta helyzetből hamar eldobott labdákhoz vezetett, hol pedig a mezőnyben elveszítették a labdát.

A Szpartak előbb egy – az első negyed végét is ideértve – 9–0-ás rohammal felzárkózott, és Csernynek a 4. perc végén elért találata sem törte meg a dinamikáját. Könnyű kosarakat szereztek a vendégek, akik Ambroszimova triplájával a maguk javára fordították az állást. Hiába cserélt sűrűn Székely Norbert, továbbra is a moszkvaiak akarata érvényesült. Térfélcsere után Horváth Zsuzsa vezetésével egy 6–0-ás szakaszszal nyitott a Sopron. Ekkor azonban megrázta magát a Szpartak talán legnagyobb csillaga, Thompson és találataival újra megnyugtatóvá vált a különbség a vendégek számára. A folytatásban aztán sokat esett az addig remek találkozó színvonala.M indkét oldalon sok tiszta helyzet maradt ki és ezt a vendégek bánták kevésbé, hiszen tartani tudták „tízen túli", azaz tíz pont fölötti előnyüket.

A szakasz végén aztán Branzova villanásaival egy lélektani határon belülre került a Sopron.Öt pontra jött fel az MKB. Soproni szempontból Matic a legrosszabb pillanatban szerezte az első mezőnykosarát.E zt követően újra „csak" védekeztek a csapatok, hosszú percekig mutatott 61–54-es moszkvai vezetést az eredményjelző.A 36.per cben Matovic újabb remek palánk alatti kosarával ismét ötre csökkent a különbség és felforrósodott a hangulat az arénában.T aurasi pedig ekkor mutatta meg, miért is volt tagja az olimpiai bajnok amerikai válogatottnak.E lőbb egy triplát, majd egy szerencsés duplát dobott és ezzel eldőlt a találkozó. A mérkőzést jól kezdő soproniaknak ezúttal meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt, ám a közönség értékelte a hajtást, az utolsó pillanatig tartó küzdést, mert hosszú percekkel a találkozó lefújása után is zúgott a vastaps.

SZÉKELY NORBERT:
Nagyon jól, talán kicsit erőn felül is kezdtük a mérkőzést, a második negyedben viszont nagyon kicsinek éreztem magam. Ekkor sok támadást elkapkodtunk, több labdát eladtunk, ami lehetőséget adott ellenfelünknek, hogy gyors támadások végén könnyű kosarakkal fordítson. Szünet után odatették magukat a lányok védekezésben. Volt is lehetőség a fordításra, ám ekkor a tiszta helyzeteket hagytuk ki. Gratulálok a Szpartaknak és Natalia Hejkovának, a vereség ellenére azt kell mondjam, öröm volt ilyen csodálatos légkörben meccselni.

NATALIA HEJKOVÁ:
Én a mérkőzés elején éreztem magam nagyon picinek, nagyon gyengén védekeztünk és utána a játékunk sem volt jobb. A második szakaszban összeállt a játék, sikerült fordítani, szünet után pedig játékosaink azt mutatták meg, hogy nemcsak kiváló kosarazók, hanem küzdeni is nagyon tudnak. Az Euroliga rájátszásában nem szeretnék találkozni a soproni együttessel, de a Final Four-ban összefutnék vele.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt soproni címeres mezben

Az FC Sopron, illetve jogelődje, a Matáv FC együtteséből eddig öt játékos szerepelt a magyar… Tovább olvasom