Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Varga új csapattal a Dakaron

Szilveszter napján Lisszabonból indul útjára az idei Dakar-rali. Varga Ákos is utazik Portugália fővárosába.

Varga Ákos.
Kattintson a képre >>
A győri Varga Ákos a januári sikeres szereplés után immár a Szalay Dakar Team tagjaként újra nekivág a december 31-én rajtoló sivatagi száguldásnak. A cél természetesen most is az lesz, hogy a lehető legjobb helyen célba érjen a versenyző.

Az év utolsó napján Lisszabonból rajtoló mezőnynek 9043 kilométert kell teljesítenie 15 nap alatt. A szelektív szakaszok hossza 4813 kilométer. Összehasonlítva a legutóbbival, az össztáv egy kicsit több (egy éve 8956 kilométer volt), a versenybe beszámító szakaszok hossza viszont valamivel kevesebb (5431 kilométer). Mindenképpen kell tehát a jó kondíció, s bár Varga a közelmúltban szenvedett egy kisebb balesetet, összességében bizakodva várja az indulást.

„Mintegy egy hónappal ezelőtt edzés közben ráestem a kezemre s jobb kézfejemben eltörött egy csont. Szerencsére nem olyan vészes a dolog, a fizikai képzést végig tudtam csinálni, így jó erőben érzem magam" – mondta Varga Ákos, aki vadonatúj motorral vág neki a versenynek.
„Ugyanúgy KTM-mel megyek, de ez egy újabb széria. Sok különbség ugyan nincs a régivel szemben, de egy-két hibát azért sikerült kijavítani. Az új gép a nemrégiben érkezett meg, s rögtön egy kiállításon szerepelt Budapesten. Mindössze öt napot tudtam vele edzeni, mert a Szalay Dakar Team kamionja vitte is Portugáliába" – folytatta a győri motoros, aki a tavalyitól eltérően idén a karácsonyt itthon töltötte.

„Szerdán repülök Lisszabonba, ahol három napom lesz arra, hogy lelkileg is teljesen felkészüljek az indulásra. A hírek szerint a táv eleje és vége szinte teljesen más, mint legutóbb volt, s állítólag az első napokban az afrikai szakasz alaposan megrostálhatja a mezőnyt. Itt köves részen kell haladni, s a hideggel is meg kell majd küzdeni."

Januárban több halálos baleset is történt – többek között a kétszeres győztes Fabrizio Meoni is életét vesztette –, ezért néhány szabálymódosítást vezettek be a szervezők a nagyobb biztonság érdekében: a műholdas navigációs rendszer (GPS) szerepét igyekeztek azzal csökkenteni, hogy a tájékozódásban eddig segítő pontok csak akkor tűnnek fel a kijelzőn, ha három kilométerre megközelítik őket. Ez azt is jelenti, hogy még nagyobb szerephez jutnak a navigátorok. A motorosoknál pedig sebességkorlátozást is bevezetnek. Eszerint legfeljebb 150 kilométer/órával mehetnek majd a kétkerekűek. A sebességtúllépésért az első két alkalommal szigorú pénzbüntetés jár, harmadszorra pedig kizárják a versenyből.

„A motor végsebessége ugyan százhetven-száznyolcvan kilométer per óra körül van, de tavaly is csak nagy ritkán léptem túl ezt a sebességet, így nem tartok attól, hogy éppen most lennének gondjaim. Mindenképpen szabályos keretek között megyek majd, mert jó lenne minél előkelőbb helyen beérni a célba" – tette hozzá a győri motoros.
Varga Ákos a sivatagi show eddigi legeredményesebb magyar motorosa, aki az idei megmérettetésen kiérdemelte a negyedik legjobb újonc címet.
A regionális Mol Group Dakar Team tagjai.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gera ismét a pályán - de kikapott a West Brom

Sima vereséget szenvedett Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion idegenben az egyre jobb… Tovább olvasom