Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Varga Ákos szakaszgyőzelme

A nehézségek ellenére is jól szerepelnek a győri motorosok a Red Bull Romaniacs elnevezésű versenyen.

A nehézségek ellenére is jól szerepelnek eddig a győri motorosok a Red Bull Romaniacs elnevezésű versenyen. A Dakart sikerrel teljesítő győri Varga Ákos a legutóbbi, Petrosaniba vezető szakaszt a leggyorsabban teljesítette.

Varga Ákos
Vasárnap óta tart Romániában az a nemzetközi motorverseny, melyen több győri is elindult. Szereplésük eddig felemás, mert bár állják a sarat, rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük az eddigi futamok során.
Éppen ezért is örömteli, hogy a Szalay Dakar Teamhez tartozó, ám a győri Pannon Enduro Klub színeiben versenyző, a Dakart a magyar motorosok közül elsőként teljesítő Varga Ákos a legutóbbi futamon az első helyen végzett.

Pedig nem volt szerencsés az azt megelőző napokon a győri fiatalember, ugyanis gyomorrontáson is átesett. A keddi napot ki is kellett hagynia, ami miatt 26 óra büntetést kapott. Így most jelenleg a 18. helyen áll, s a helyiek tanácsára még mindig speciális diétás kúrán van: őrölt kávét, nyers fehérrépát eszik, mentateát és pálinkát iszik. Varga elmondása szerint ez rengeteget segített neki, de állapota még mindig nem tökéletes.
Varga csapattársának, Kátai Péternek sem volt problémamentes az eddigi versenyzés: az egyik szakasz vége felé tönkrement a kuplungja, és már majdnem feladta a versenyt, amikor a másik győri gárda, a csapatversenyben a nyolcadik helyen álló Arrabona MSE tagjai (Nagy Péter és Dési János) utolérték és kisegítették a bajból. Ennek is köszönhető, hogy Kátai jelenleg az összesítésben hatodik helyen tanyázik. Az élen a francia Cyrill Despres áll.

Nem ilyen szerencsés a másik, Dakart sikerrel megjárt Nagy Péter, akinek előbb a kuplungja „szállt el", majd egy balesetnél az első diagnózis szerint eltörte a csuklóját. Ennek ellenére Nagy Péter nem ismer lehetetlent, s folytatni szeretné a versenyt. Nagy kérdés azonban, hogy mit bír ki a versenyző.

A győri versenyzők elmondása alapján egyébként nem meglepő ez a sok probléma, hiszen rendkívül kemény a verseny. Ráadásul kissé kaotikusak a körülmények is. Az egyik éjjel például hatalmas vihar dúlt, emiatt kétséges volt, hogy a mezőny elrajtolhat-e egyáltalán.
Végül a szervezők a rajt mellett döntöttek, igaz, több versenyző nem vállalta az indulást. Akik elindultak, azok sem jutottak túl messzire: az első időmérő pontnál a versenyt vezető Despres tanácsára a versenyzők kérésére a szervezők lefújták a napi szakaszt.
Innen a versenyzők nagy része vissza tudott fordulni, bár a csapatverseny első felében lévő versenyzők közül többen elérték a második ellenőrző pontot, nekik ott ért véget az aznapi verseny.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzott az Intertotó Kupától a Newcastle és a Lazio

A visszavágókon elszenvedett vereségével elbúcsúzott a további küzdelmektől az angol Newcastle… Tovább olvasom