Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Várakozáson felül teljesített az SVSE-GYSEV

Az SVSE-GYSEV az ötödik helyen végzett az NB II elmúlt idényében. Supka Attila szakmai igazgató szerint jobb helyzetkihasználással a dobogóért is harcolhattak volna.
Kiválóan sikerült a szezon az SVSE-GYSEV csapata számára. Supka Attila szakmai igazgató együttese elsősorban a tavaszi menetelésnek köszönhetően az előkelő 5. helyen végzett a Merkantil Bank NB II-ben.

A szakmai igazgató szerint az együttes tavaszra érett össze igazán, kiváló volt a csapategység, a játékosok fegyelmezetten és taktikusan futballoztak és sokszor fizikálisan is az ellenfél fölé nőttek – ennek is köszönhető a 12 meccses veretlenségi széria.

Az SVSE-nél eredetileg stabil középcsapat kialakítása volt a cél. Ezt messze túlteljesítették Supka Attiláék, hiszen csak kevesebb győzelem miatt nem szerezték meg a 4. helyet.

A csapategység volt az eredményesség egyik záloga.
A csapategység volt az eredményesség egyik záloga.


„Még jobb lett volna a szereplés, ha hamarabb összeáll a társaság tavaly nyáron, de így sem panaszkodhatunk – kezdte az értékelést a soproni szakmai igazgató. – A téli felkészülés alatt érett össze igazán a csapat, a játékosok jó kollektívát alkottak, elfogadták egymást, a társakért is hajtottak a pályán. Jelentősen előreléptünk technikailag, taktikailag és a meccsek hatvanadik percétől sokszor fizikálisan is fölényben voltunk ellenfeleinkkel szemben. Ha az őszi szezon jobban sikerül, dobogós helyekért küzdhettünk volna tavasszal."

Supka Attila szerint fontos, hogy a keret alig változott a szezon során. A játékosok fegyelmezetten futballoztak, betartották a szakmai stáb utasításait, tudták, mit kell játszaniuk.

Öten távoznak

A támadó Eszlátyi István, a középpályás Horváth András és Fazekas Norbert, a védő Baranyai Norbert, valamint a kapus Dénes Zsolt sem Sopronban folytatja a pályafutását.  Közülük a kétszeres válogatott Horváth András visszavonul, a 35 éves sportember – aki a Sopron mellett a Haladásban és a ZTE-ben, valamint rövid ideig az olasz Gallipoliban futballozott – edző lesz, kezdetben gyerekekkel foglalkozik majd.


„A helyzetkihasználás miatt maradt bennem hiányérzet. A Vasas, a Balmazújváros, a Szolnok vagy a Szeged elleni meccsen is győznünk kellett volna a helyzetek alapján, végül csak döntetlent játszottunk. Ezzel együtt meccsről meccsre javult a játékunk, látszott a srácokon, hogy bizonyítani akarják: tényleg jó futballisták."

Az SVSE-GYSEV megkezdte a játékosokkal a tárgyalásokat a következő szezont illetően. A cél az, hogy a következő szezonra is együtt tartsák a keret többségét, így még előrébb léphet a soproni csapat.

Az SVSE június 22-én kezdi a nyári felkészülést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci - Távozik a bajnok Csorna edzője

Új trénere lesz az NB III-ba feljutott Csornai SE-nek, feláll a kispadról Varga Péter edző. Tovább olvasom