Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Valverde nem indul jövőre a Tour de France-on

A 37 éves versenyző számára a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és a világbajnokság lesz a legfőbb verseny 2018-ban.
Alejandro Valverde úgy érzi, nem lenne az esélyesek között, ezért kihagyja a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

"A csapat új igazolásával és Quintanával a sorainkban nem akarok versenyezni a Touron" - jelentette ki a spanyol kerekes, aki arra utalt, hogy a Movistar leigazolta a négyszeres Tour-bajnok Chris Froome elsőszámú segítőjét, Mikel Landát a Skytól. Valverde szerint honfitársának megszerzésével a kapitány Nairo Quintanának nélküle is meglesz a támasza a hegyekben.

A 37 éves versenyző azt is kijelentette, hogy számára a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és a világbajnokság lesz a legfőbb verseny 2018-ban. Utóbbin már most a legnagyobb favoritok közé sorolják, mivel az innsbrucki pálya sok hegyet tartalmaz. Valverde eddig hat érmet nyert a vb-ken, de a dobogó tetejére még sosem állhatott.

A 2009-es Vuelta bajnoka tavaly fantasztikusan kezdte az évet, harmadik lett pályafutása első Giróján, majd több klasszikus egynapos viadalon győzött, de júliusban bukott a Tour első szakaszán, melyen súlyos térdsérülést szenvedett, így akkor számára befejődött a szezon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt az Aranycsapat utolsó tagja

Meghalt az Aranycsapat utolsó tagja
Tóth II. József 12 mérkőzésen játszott a válogatottban, ahol öt gólt lőtt. Tagja volt az 1954-es… Tovább olvasom