Kisalföld logö

2018. 10. 19. péntek - Nándor 9°C | 21°C Még több cikk.

Valóra váltották az esélyeket

Két arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet nyert a magyar válogatott a Tynben rendezett maratoni EB-n.

Összesen két arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet nyert a magyar válogatott a csehországi Tynben rendezett maratoni Európa-bajnokságon. Az éremhalmozásból a győriek is kivették a részüket. Egy dobogós helytől a versenybizottság fosztotta meg a mieinket.

Az érmek számát tekintve mindenképpen eredményes
Európa-bajnokságot zárt a magyar maratoni kajak-kenu válogatott. A győri szövetségi kapitány, Borsodi Géza elégedett volt a csapat teljesítményével: „Sokan túlzott pesszimistának tartanak mindig, mikor az előzetesekben szinte csak érmekben gondolkodom, s nem jelentem ki kategorikusan, hogy ennyi és ennyi aranyérmet szerzünk. Ilyen hosszú távon sok minden történhet, s igaz, hogy vannak világversenyek, melyek kiugróan jól sikerülnek magyar szempontból, de ezt a szintet nem lehet állandóan elvárni és hozni. A mostani EB-n ugyan »csak« két aranyat szereztünk, de igazából nem volt lyukas számunk sem a felnőttek, sem pedig az ifjúságiak között, s szinte valamennyiben éremesélyeink voltak, melyeket realizálni tudtak a versenyzők."

Célfotó a magyarok között

Az első napon az egyesek küzdöttek a helyezésekért. A férfi kajakosoknál ott volt a Győri Vízi- sport SE versenyzője, Salga István – neki Borsodi Géza egyben a klubedzője is –, valamint párosbeli társa, Jámbor Attila. A versenyt a két magyar a dobogón zárta, bár a győzelmet a spanyol Manuel Busto szerezte meg. Borsodi Géza azonban nem kesergett emiatt: „Sajnos az utolsó kétszáz méteren a hajrából az ötszörös világbajnok spanyol jött ki jobban, ám örömteli, hogy Jámbor és Salga is érmes lett, ráadásul köztük csupán a célfotó döntött. Utóbbi esetében külön öröm, hogy több év után végre semmi nem jött közbe, s be tudta fejezni az egyesek küzdelmét."

Elvett harmadik hely

A női kajakosoknál egy érmet a versenybizottság vett el – erősen vitatható módon – a magyaroktól. „A szoros befutó ellenére látszott, hogy Folláth Vivien tisztán harmadik lett. Ennek ellenére a versenybírók egyhangúlag a lengyelt hozták ki bronzérmesnek, Vivient pedig negyediknek rangsorolták. Talán úgy voltak vele, mi úgyis annyi érmet szerzünk, hogy ez az egy nem hiányzik majd nekünk. Sajnos a célfotót sem engedték megnézni, s ez az eljárás rendkívül bosszantó" – folytatta az értékelést a szövetségi kapitány. Itt a másik magyar induló, Szonda Kornélia a rossz rajt ellenére felzárkózott az ötödik helyre.
A kenusoknál a győri Széles Gábor hatodik, Erdélyi Zoltán pedig nyolcadik lett. Az ő szereplésük papírformának tekinthető: „Jól rajtolt Gábor, sokáig az első három között haladt, de láthatóan elfáradt. A hatodik hely egy tizenkilenc éves újonctól azonban így is biztató eredménynek tekinthető."

Újabb két magyar dobogós

A párosok küzdelmében a kajakosoknál hasonló volt a koreográfia, mint egyesben. A spanyolok mellett a hajrára már csak a két magyar maradt: az egyesben is remeklő Salga és Jámbor, valamint a Szakály Viktor, Szigeti Krisztián alkotta egység. Sajnos a végeredmény is ismétlődött, mert a Bustóval felálló spanyolok után ért célba a két magyar hajó. Ennek ellenére csalódottságra nem volt oka a kapitánynak: „Amiatt, hogy az egyik legnépesebb és legerősebb szakágban, a kajakban mind az egyes, mind a páros versenyben két dobogóst adtunk, aligha kell keseregni. Annyit azért hozzáteszek, rengeteget számított, hogy a három hajó közül csak Salgáék indultak egyesben is, s ez elsősorban a robbanékonyságukon látszott meg. Például ilyen gyengén, mint most, talán még sosem rajtoltak korábban."

Az első érem 39 évesen

A női párosoknál egy harmadik (Harkai Orsolya, Csengeri Adrienn) és egy ötödik (Bartha Diána, Folláth Vivien), a kenusoknál pedig egy első (Csabai Edvin, Györe Attila) és egy második hely jutott a magyaroknak. Az ezüstből a győri Bindl Róbert – Gilányi Zsolt társaként – is kivette a részét: „A két kenus egységet csak dicsérni tudom, fantasztikus összmunka eredménye volt a kettős győzelem. Külön öröm számomra Bindl Robiék teljesítménye, hiszen a győri kenus harminckilenc évesen szerezte meg élete első érmét felnőttvilágversenyen" – zárta értékelését Borsodi Géza.

Az ifiknél egy győri érdekeltségű hajó volt: a kajak párosok között Pongrácz Balázs Kemencei Viktor oldalán egy hajszállal szorult le a dobogóról, s végül negyedik lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso hatodik győzelme

A spanyol Fernando Alonso győzelmét hozta az 56. Forma–1-es világbajnokság tizenkettedik… Tovább olvasom