Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Valóra válhat az álma

A Premier League egyik újonccsapata, a Reading szeretné leigazolni Preklet Csabát, a Győri ETO FC fiatal játékosát.

A Premier League egyik újonccsapata, a Reading szeretné leigazolni Preklet Csabát, a Győri ETO FCfiatal játékosát, aki kilenc napot töltött az élvonalbeli újonc utánpótláscsapatainál.

Elképzelhető, hogy Priskin Tamás után újabb győri játékos igazol a szigetországba. Az ETO FC labdarúgója, Preklet Csaba ugyanis a napokban érkezett haza Angliából, ahol az élvonal egyik újonca, a Reading utánpótláscsapatában kapott lehetőséget a bizonyításra.
A fiatal, mindössze 15 esztendős játékos elmondta: egy menedzser segítségével töltött el kilenc napot a szigetországi klubnál. Az első napokban az idősebb korosztállyal, az U18-as csapattal készült, majd a hasonló korú társai között folytatta a munkát.

„Edzéseken és mérkőzéseken is részt vettem. Legyőztünk egy harmadosztályú együttest, akárcsak a Southamptont. Talán mondanom sem kell, óriási volt a hajtás és a küzdelem. Itthon védőként játszom, Angliában azonban védekező középpályásként szerepeltem. A korosztályomhoz képest elég magas vagyok, bár Angliában voltak nálam magasabbak. Viszonylag jól is fejelek, így ez előnyt jelentett. Összesen hatan voltunk próbajátékon, rajtam kívül a Ferencváros egyik kapusa is velem volt. Olyan családnál laktunk, amelynek a Reading fizetett az ellátásunkért. Úgy érzem, összességében jól sikerült hetet zártam. Még az elutazásom előtt az edzőm, Szabó Ottó is biztatott, hogy ki kell használnom ezt a lehetőséget. Bízom benne, hogy sikerült. A Reading képviselői azt mondták, szeretnének leigazolni. Nagyon várom a jelentkezésüket."

A játékos hozzátette: a Premier League nyitófordulójában a helyszínen tekintette meg a Reading–
Middlesborough találkozót, amely óriási élményt jelentett számára. Ráadásul a hazaiak győztek három-kettőre, így még jobb volt a hangulat a stadionban.

Az ETO másik tehetséges játékosa, Bartal Ádám is Angliában bizonyíthat ezekben a napokban. A tizenhét éves labdarúgó a másodosztályú, patinás múlttal rendelkező Derby County vezetőit igyekszik meggyőzni arról, hogy érdemes leigazolni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Találkozás húsz év után

A hétvégén rendezte meg a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub a győri Kálóczy téren az evezősnapot,… Tovább olvasom