Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Válogatott: vajda-ügy

Vajda Anna, az MKB Eurolea- sing Sopron játékosa két másik társával együtt nem vesz részt a magyar női válogatott felkészülésén. Rátgéber László szövetségi kapitány sérelmezi a klub döntését, a szövetség és a liga pedig szankciókkal fenyegeti a soproni egyesületet (is).

Rátgéber László szövetségi kapitány napokban megjelent nyilatkozata szerint Vajda Anna, a soproniak üdvöskéje nem vesz részt a válogatott felkészülésén, mert a csapata jelezte, csak augusztus huszonkilencedikétől mehet. A kapitány szerint akkor viszont már sem szakmailag, sem erkölcsileg nincs értelme annak, hogy azokkal a lányokkal tartson, akik nyolc felkészülési mérkőzést játszanak le addig. A soproni kosarashölgy mellett ugyancsak hiányzik Eördögh Edit és Fűrész Diána is.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, valamint a liga különböző szankciókkal fenyegeti a játékosokat el nem engedő klubokat.
Török Zoltán, az MKB Euroleasing Sopron ügyvezetője szabadságát tölti, a klub honlapján a következő közleményt tette közzé:

„ Miután megszólíttattunk, kénytelen vagyok reagálni Rátgéber László Vajda Anna szerepeltetésével kapcsolatos kommentárjára. Vajda Anna csapatunk meghatározó, ám még mindig csak 19 éves játékosaként végigjátszotta az embert próbáló szezont. Rövid, tíznapos pihenő után bevonult a juniorválogatott edzőtáborába, és ha az egymással egyeztetni képtelen szövetségi edzőkön múlik, akkor szeptember 26-án, több mint 100 napos kirendelését követően vissza is kaptuk volna, hogy aztán megkezdje az új bajnoki szezont.

Tizenkilenc évesen, írd és mondd, tíz nap pihenővel! Ha már a magyar kosárlabdázás aktuális vezetőinek látókörén nem terjed túl a játékos fejlődésének, egészségi állapotának és versenyeztethetőségének ésszerű összehangolása, kénytelenek vagyunk megtenni mi. Nincs szó a játékos válogatottbeli kötelezettségeinek lemondásáról, csupán a számára előírt program teljes végrehajtásához nem járulunk hozzá. Ezért Natal ia Hejková határozott kérésére augusztus 2-tól 15-ig kötelező szabadságot írtunk elő számára, azt követően pedig két hét atlétikai jellegű képzésen vesz részt, amely életkori sajátosságai miatt elengedhetetlen. Augusztus 28-tól a válogatott rendelkezésére áll, mint ahogy azt több mint egy hónapja íródott levelemben részletesen közöltem a válogatott és a szövetség vezetőivel.

Szeretnék reagálni a Liga elnökének fenyegető mondataira is, akinek ezúton kívánok jobbulást és mihamarabbi felépülést. Vajda Anna a sporttörvényben előírt módon, a kirendelés szabályát alkalmazva a törvényben maximált 60 napot jócskán meghaladó időt tölt el a nemzeti válogatottak szolgálatában. Meglehetősen furcsán venné ki magát, ha ezt számára egy hónap eltiltással, klubjának pedig 5 millió forint büntetéssel köszönnék meg a magyar női kosárlabdázás tisztelt vezetői. A sporttörvény, valamint a FIBA szintén kirendelésre vonatkozó szabályait klubunk maximálisan betartja.

Végezetül, sajnálom, hogy sportágunkban továbbra is a sajtón és a nyilvánosságon keresztüli, egymást és a női válogatottat lejárató üzengetés a divat."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Graboplast-ETO: Verhető ellenfél

Kedden sorsoltak a nemzetközi kézilabdakupákban. Most dőlt el, hogy a Graboplast-ETO mely csapattal… Tovább olvasom