Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Válogatott kerettag az NB III-ból

Labdarúgás - Ritka bravúrt mondhat magáénak az SVSE-GYSEV fiatal védője, Varga Domonkos. Egy, az NB III-ban sem vitézkedő együttes tagjaként bekerült az U19-es nemzeti együttes, a korosztályos válogatott keretébe.
A futballista az FC Sopronnál nevelkedett, majd a klub szétesése után előbb Kapuvárra igazolt, aztán visszatért Sopronba, a Vasúthoz. A kérdésre, hogy meglepte-e a meghívó a keretbe, így felelt:

„Bár tény, hogy NB III-as csapatban játszom, reméltem, hogy azért nem írnak le. Tizenhat éves koromtól folyamatosan tagja voltam ugyanis a korosztályos válogatottnak, joggal bízhattam benne, hogy nem felejtenek el. Szerencsére ez így is történt."

A Domának becézett, legszívesebben a jobb oldali belső védő posztján játszó, remek felépítésű futballista még játszhatna az SC Sopronnál a korosztályos bajnokságban a kiemelt csoportban szereplő együttesben is.

„Azért döntöttem a Vasút mellett, mert úgy gondoltam, a felnőtt játékosok ellen – még ha a harmadosztályban is –, de inkább tudok fejlődni, mint a kiemelt bajnokságban saját kortársaim ellen futballozva. Van bennem hiányérzet, nem kaptam túl sok lehetőséget a Vasútnál, ráadásul nem is megy a csapatnak. Ezzel együtt, ha szóhoz jutok, megpróbálok mindent elkövetni annak érdekében, hogy még ősszel elinduljunk felfelé."

A tehetséges hátvédnek máshonnan is voltak kérői, más klubok is megkeresték. Ő azonban nem akarja elhagyni a várost.

„Megszoktam itt, minden ide köt a városhoz, nem nagyon szeretnék elmenni Sopronból. A jövőben a város egy olyan csapatában szeretnék futballozni, amely a másod- vagy inkább az első osztályban szerepel."

Varga Domonkos hiába korosztályos válogatott, az NB III-as SVSE-GYSEV-ben kevés lehetőséget kap.
Fotó: Németh Péter

Olvasóink írták

  • 9. egy fiatal 2008. november 03. 08:05
    „már nem kieső az svse...”
  • 8. ZENTAFOSI! 2008. november 02. 15:54
    „JELLEMZŐ A MAGYAR FOCIRA!Válogatott kieső svse-ből!Ennyi telik sopronból!”
  • 7. PISTI50! 2008. november 01. 20:12
    „AKKOR ÉRTEM MIÉRT VÁLOGATOTT!”
  • 6. egy fiatal 2008. november 01. 10:19
    „pistike

    ha olvasol vagy tájélozódsz,akkor tudod már,h nem csere...”
  • 5. PISTI50! 2008. október 31. 15:52
    „Sopron legjobb játékosa csere a kieső csapatban!Legyünk büszkék!”
  • 4. Varga András 2008. október 30. 11:57
    „Sziasztok!

    Kapuvárról írok.Büszkék vagyunk arra,h egy ilyen srác focizott nálunk.Az NBIII-ban voltak nagyon jó meccsei nálunk és ha igazán elkapják edzéseken akkor lehet belőle jó futballista.Sőt úgy voltak jó meccsei,hogy azzal a Riedinger Attilával focizott hátul aki most csere.Mindkettő olyan típusú játékos aki ha edz, szenzációsan játszik.Így vertünk meg egy akkor is nagyon jó Veszprémet is stb...Doma csere volt a Mozsónál és ennyi kihagyás után nehéz belelendülni a játékba. most azt hiszem lesz lehetősége bizonyítani és megmutatni,h nem véletlenül válogatott kerettag.Láttam olyan formában játszani ami aközeli volt...Természetesen Böcskör Zsoltinak is nagyon szurkolunk a Győri út 23-ból,hogy menjen neki a játék és sikeres csapatban focizhasson!

    A kapuvári radar persze rajt van a Kismozsón meg a Decsán is!Valaha nálunk is gurítottak...:)

    Sok sikert a Vasútnak!

    Varga András
    Kapuvári SE”
  • 3. colomano 2008. október 30. 09:52
    „Morales, annyira vicces sajnos, mint az, hogy valaki nagyválogatott lehetett az angol 3-ad osztály kispadjáról... :/”
  • 2. MORALES! 2008. október 29. 22:51
    „ELÉG VICCES!NB3-AS 14.helyezett csapat tartalékjátékosa válogatott?Nem azért írtam mert soproni!”
  • 1. focista 2008. október 29. 16:52
    „Én ismerem és tisztelem Domát de el kell ismerni, vannak nála jobb védők az U19-ben hosszútávon meg biztos nem fog játszani a válogatottban egy nbIII-as 14. helyen álló csapatból ahol eddig nem is volt kezdő játékos, ami most változni fog Végh Tibi alatt.
    Sok szerencsét kívánok neki és remélem vele a vasút is összeszedi magát!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíradony-Audi ETO KC 25-39

Kézilabda - A női bajnokság alapszakaszának 10. fordulójában a Nyíradony otthonában játszott a Győri… Tovább olvasom