Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Válogatott: fontos a legjobb forma

Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya fontosnak tartja, hogy mindenki a csapat mögé álljon és támogassa.

A magyar nemzeti csapat kispadján ezúttal debütáló Pintér Attila szövetségi kapitány hétfőn, a telki edzőközpontban elmondta, biztosan lesznek hibák, ugyanakkor ennek a gárdának igazán majd az
Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi rajtjára kell olyan erősnek lennie, hogy ne hullajtson értékes pontokat.

Hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki a csapat mögé álljon és támogassa.

A magyar válogatott a telki sportközpontban készül a szerdai győri mérkőzsére. Fotó: mlsz.hu
A magyar válogatott a telki sportközpontban készül a szerdai győri mérkőzsére. Fotó: mlsz.hu


„Ez egy felkészülési mér- kőzés, meg kell nézni, hol tartunk. Olyan játékosoknak is szeretnénk lehetőséget adni, akik korábban kevesebb szerephez jutottak, de meg akarjuk nézni őket – nyilatkozta a szakember. – Megpróbáljuk a legjobb formában lévő játékosokat pályára küldeni. Szeretném, ha ezen az összecsapáson megmutatnák, kinek mekkora a teherbíró képessége."

Bogdán Ádám sérülésből fakadó hosszabb kihagyást követően újra stabillá tette helyét a Bolton Wanderersben, valamint részt vett a válogatott törökországi edzőtáborozásán is.
 Magyar–dán Debrecenben
Május 22-én Debrecenben fogadja felkészülési mérkőzésen a dánokat a magyar válogatott – hangzott el a hazai szövetségnek (MLSZ) és Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének hétfői közös sajtótájékoztatóján.
A találkozót a tervek szerint az új nagyerdei stadionban rendezik meg, amelyet május 1-jén adnak át.
A sajtótájékoztatón Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője közölte, hogy további két felkészülési mérkőzésre is sor kerül majd: június 4-én Albánia, június 7-én pedig Kazahsztán lesz a magyar csapat ellenfele, ugyancsak hazai pályán.
A válogatott 12 év után tér vissza Debrecenbe, legutóbb 2002-ben a fehéroroszok ellen játszott a hajdúsági megyeszékhelyen a nemzeti együttes.


A kapus elmondta, megismerte a szövetségi kapitány elvárásait mind a védekezés, mind a támadás terén. A soron következő mérkőzéssel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az előző EB-selejtezős sorozatban a magyar csapat kétszer is összecsapott a finnel, s idegenben 2–1-re diadalmaskodott, míg hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott. Így – mint mondta – kijelenthető, hogy a két gárda a képességeit tekintve közel áll egymáshoz.

„Az emlékezetemből kiindulva egy zárt és fegyelmezett csapat lesz az ellenfelünk, de kis odafigyeléssel, a taktikai elemek maximális betartásával meg tudjuk nyerni a mérkőzést" – fogalmazott Bogdán Ádám.

Pintér Attila összetartásain nem tudott részt venni Koman Vladimir, ugyanakkor az Ural légiósa elmondta, hogy a nemzeti csapatnál gyakorolt mozgásokat már korábban is ismerte, így ezeket itt csak „átveszi", ezért nem érzi úgy, hogy hátrányban lenne a többiekkel szemben.

„Teljesen megváltozott a játék képe a válogatottnál, rengeteget taktikázunk, az új kapitány megpróbál masszív védekezést felállítani és abból támadásokat építeni. Sajnos a csapatommal egyelőre csak edzőmérkőzéseken és egy kemény felkészülésen vehettem részt, most itt az ideje, hogy élesben is teszteljem magam. Remélem, lehetőséget kapok a finnek ellen."

A magyar válogatott eddigi hivatalos mérkőzései Győrött

1982. szeptember 22.
Magyarország–Törökország 5–0 (3–0)
Magyar gólszerzők: Garaba (10.), Burcsa (28.), Budavári (40.), Kiss S. (61.), Póczik (73.).

1991. szeptember 11.
Magyarország–Írország 1–2 (0–0)
Gólszerzők: Kovács K. (60.).

1994. május 18.
Magyarország–Horvátország 2–2 (0–0)
Gólszerzők: Keresztúri (51., 75.).

1999. június 9.
Magyarország–Szlovákia 0–1 (0–0)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nicsenko: nem lesz háború

A Győri ETO FC ukrán nemzetiségű edzője, Igor Nicsenko bízik benne, hogy hazájában nem lesz háború. Tovább olvasom