Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Utolsó pillanatban nyert a Milan

A címvédő AC Milan hazai pályán az utolsó pillanatokban szerzett góllal legyőzte az SS Lazio együttesét. Ezzel a piros-feketék két pontra megközelítették az éllovas Juventust az olasz labdarúgó-bajnokságban.
A vendégek rendkívül taktikusan futballoztak, amelynek Oddo büntetőből elért gólja révén meg is lett az eredménye. A hazaiak ekkor felpörgették a ritmust, és a csereként beállt Sevcsenko egy hatalmas szabadrúgással - jó 30 méterről - egyenlített. A hajrában úgy tűnt a fővárosiak elhoznak egy pontot a San Siróból, de Kaká lövése után a kapufáról visszapattanó labda Crespo elé került, akinek három méterről már nem volt nehéz dolga.

Immáron 36 tétmérkőzés óta veretlen az Internazionale labdarúgócsapata: a milánói kék-feketék a Serie A 23. fordulójában kétgólós hátrányból felállva egyenlítettek az AC Parma otthonában úgy, hogy Marco Materazzit már az első félidő végén kiállította Pierluigi Collina játékvezető.

A vendégek második találatát Chirstian Vieri szerezte büntetőből, aki ezzel századik alkalommal volt eredményes az Inter színeiben.

A listavezető Juventus sorozatban második vereségét szenvedte el az olasz labdarúgó-bajnokságban: a szerdai, Sampdoria elleni hazai fiaskó után szombaton a Palermo otthonában szintén 1-0-ra kapott ki Fabio Capello gárdája.

A korábbi kapuslegenda és szövetségi kapitány Dino Zoff-fal a kispadon a Fiorentina továbbra is nyeretlen az olasz labdarúgó-bajnokságban: ezúttal, a 23. fordulóban a Sampdoria otthonában szenvedett háromgólos vereséget.

A firenzei együttesnek szinte esélye sem volt a pontszerzésre, ugyanis a friss szerzeményt, az óriási tehetségnek tartott bolgár Valerij Bozsinovot a 9., míg csapattársát, Daniele Delli Carrit a 11. percben kiállította a játékvezető. Ezek után a szerdán a listavezető Juventust idegenben legyőző genovaiaknak nem okozott gondot a három pont megszerezése.

Zoffnak ez volt a negyedik mérkőzése a Fiorentina vezetőedzőjeként, s eddig mindannyiszor kikapott a csapata.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rég nem látott győri parádé

A Graboplast-ETO szinte biztos, hogy a második helyen kezdi majd a rájátszást. Tovább olvasom