Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

US Open: Babos egyesben kiesett

Tenisz - Babos Tímea három játszmában (6:1, 6:7, 4:6) kikapott az amerikai nyílt teniszbajnokságon a junior lányok egyes küzdelemsorozatában az amerikai Lauren Davistől.

A soproni teniszező remekül kezdett, hiszen az első játszmát 19 perc alatt bezsebelte. A második szett már nagyobb csatát hozott, s kereken egy óráig tartott. A rövidítés döntött a hazai játékos javára (7–3) hiába vezetett már Babos 5:3-ra is. A döntő játszmában 3–3-nál Davis elvette Babos adogatását, a világranglista 3. helyén álló magyar azonban ezt azonnal visszavette, de Davis újra breakelni tudott és 5:4-nél a meccsért adogathatott és hozta is a találkozót. Az SVSE tehetsége párosban sikerrel vette az első fordulót.

Korábban:

Susányi Zsófia és Babos Tímea is sikerrel vette az első fordulót kedden az amerikai nyílt teniszbajnokság junior párosversenyében.

Susányi a paraguayi Veronica Cepede Royggal az oldalán egy hazai duót, míg Babos és a horvát Ajla Tomljanovic - második kiemeltként - egy ománi, fehérorosz kettőst búcsúztatott

Eredmények:

junior női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Susányi, Royg (magyar, paraguayi)-Capra, Dolehide (amerikai) 6:3, 4:6, 10-8 (döntő rövidítésben)

Babos, Tomljanovic (magyar, horvát, 2.)-al Nabhani, Pintuszova (ománi, fehérorosz) 6:3, 6:2

Korábban:

Babos Tímea egy óra négy perc alatt 6:3, 6:4-re legyőzte az ukrán Jelina Szvitolinát, így bejutott az amerikai nyílt bajnokság junior lány egyesének második fordulójába.

A soproni teniszező az első szett elején brékelt, s 3:1 után végig megőrizve ezt az előnyét, fél óra alatt hozta a játszmát. A második felvonásban is a legjobbkor vette el ellenfele adogatását a világranglista harmadik helyén álló Babos, s végül hozta a találkozót az 56. helyezett ukrán ellen.

Babos négy ászt ütött – ellenfele egyet sem –, ugyanakkor öt kettős hiba is szerepelt a neve mellett a meccsvégi statisztikában. A következő körben az amerikai Lauren Davis vár az SVSE tehetségére. A hazai teniszező egyébként az orosz Kromacsovát verte ugyancsak két játszmában (6:4, 6:4).

Olvasóink írták

  • 1. Aleks 2009. szeptember 08. 17:52
    „Hajrá Timi!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diákokat és sportolókat is várnak

Kiállítás - Örömteli, hogy az iskolai tanév kezdetével egyre több diák tekinti meg a győri Borsos… Tovább olvasom