Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Unja az ezüstöket

Története során harmadszor jutott a női EHF-kupa döntőjébe a Graboplast-ETO. A zöld-fehérek vasárnap a norvég Vag ellen harcolták ki a fináléba kerülést. A sikerben kulcsszerepet vállalt Mehlmann Ibolya.

Mehlmann Norvégiában is csapata egyik legjobbja volt.
Kilencgólos előnyéből hat megmaradt, így összességében magabiztosan került az EHF-kupa döntőjébe a Graboplast-ETO. A találkozó egyik legjobbja győri oldalon Mehlmann Ibolya volt, aki szokásos góljai mellett – hatig jutott a válogatott átlövő – a védekezésből is hatékonyan kivette részét.

„ Az első negyedóra egy kicsit izgalmas volt, mert amíg mi számos ziccert kihagytunk, addig a norvégok rendre betaláltak, s el is húztak. Szerencsére még azelőtt sikerült rendeznünk a sorokat, mielőtt nagyobb baj lett volna, s a folytatásban már nem volt kérdéses a döntőbe jutásunk. Számomra nagy öröm, hogy a támadásokon túl a védekezésben is egyre több lehetőséget kapok. Igyekszem ezzel élni is, s úgy gondolom, ez Norvégiában is sikerült."

Mehlmann-nak nem ez volt egyébként az egyetlen jó meccse tavasszal, az idei évben egyenletes, jó teljesítményt nyújt.
„ Közeleg az olimpia, s huszonkét évesen nagyon nagy dolog lenne, ha ott lehetnék Athénban. Ez mindenképpen ösztönző a számomra, ezért is dolgozom nagyon keményen. No meg persze azért, hogy végre egy aranyéremnek is örülhessek, örülhessünk. Nagyon unom már az állandó második helyeket."

Szó mi szó, a játékos klubcsapatával és a válogatottal is többször került a végső győzelem kapujába, de eddig még nem sikerült felállni a dobogó legmagasabb fokára.

„ A Magyar Kupában is másodikok lettünk, s a bajnokságban is minimális az esélyünk az első helyre. Az EHF-kupában azonban nyerni akarunk, ami borzasztó nehéz lesz, de csapatmunkával megszerezhetjük a hőn ahított trófeát. Ehhez minden területen a maximumot kell nyújtania mindenkinek. Csak így van esélyünk a győzelemre."

Szerdán a Ferencváros ellen lép pályára hazai környezetben a Graboplast-ETO. A Magvassy-csarnokban idén két döntetlen a mérleg. „Harmadjára legyőzzük a Fradit!" – ígérte Mehlmann Ibolya. Úgy legyen...
A Fradi elleni rangadó holnap 18 órakor kezdődik, előtte 16 órakor pedig Tento-ETO–Csömör férfimérkőzésre kerül sor. A kettős meccsre a klub már elkezdte a jegyek árusítását a helyszínen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

legyőzték önmagukat

Szombat déltől vasárnap délig immáron 13. alkalommal került sor a soproni Lövér uszodában a… Tovább olvasom