Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Újsághirdetésre kezdte a BMX-et

A korosztályos Európa-bajnokságon szerzett ezüst- és bronzérmével az ifjú soproni BMX-es, Rozsenich Gábor érdemelte ki megyénkben a 2003-as év ifjúsági sportolója címet.

A még csupán 13 esztendős fiatalember a sportolást úszással és futballal kezdte, a vízi sportot űzte aktívabban, versenyszerűen. BMX-es karrierje egy újsághirdetéssel kezdődött, öt évvel ezelőtt szülei elvitték egy tehetségkutató akcióra és mivel Gábor tehetségesnek találtatott, ott is ragadt. Hamarosan válaszút elé került – futball vagy BMX. Szülei örömére az utóbbi mellett döntött.

Rozsenich Gábor ma már az élsportolók rendszeres, pontos napirend alapján meghatározott életét éli. Mint mondta, hetente öt edzésen vesz részt, tehát mindennap van tréning. Most, a téli időszakban pedig az erősítésen, a gyorsaság fejlesztésén van a hangsúly.
A roppant tehetséges BMX-es szerint fontos is az erőfejlesztés, hiszen a nagy nemzetközi versenyeken, például egy Európa-bajnokságon egy nap öt-hat futamot is rendeznek. Márpedig fizikailag egyetlen futam is elég komoly igénybevételt jelent, úgy pedig különösen, hogy a továbbjutást jelentő első négy hely valamelyikére odaérjen a versenyző. A kemény edzések után következik a tanulás, hiszen a soproni Széchenyi-gimnáziumban magasak a követelmények.

A felkészülés ezen része természetesen eléggé fárasztó, bár Nyikos Tivadar edző időnként egy kis focival, játékkal igyekszik oldani a futóedzések, erősítések egyhangúságát.

Rozsenich Gábor jövőbeli céljaival kapcsolatban elmondta: az idén szeretne kijutni a világbajnokságra, és ott próbál minél eredményesebben szerepelni. Távlati tervei között a 2012-es olimpiai részvétel szerepel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elődöntőben a Real Madrid

Raul és Zidane góljaival a Real Madrid idegenben is legyőzte 2-1-re a nagy rivális Valencia… Tovább olvasom