Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Újrajátsszák a sydneyi döntőt

Tíz év után megismétlik a sydneyi olimpia Dánia–Magyarország női döntőjét – jelentették be az eseményt szervező kézi.hu szaklap rendhagyó, internetes sajtótájékoztatóján pénteken.

A találkozót napra pontosan tíz éve, 2000. október 1-jén rendezték, míg a jubileumi meccset december 29-én, a 18 órakor kezdődő debreceni Sportface Kézilabda Gálán játsszák ugyanazokkal a szereplőkkel – kivétel az azóta elhunyt Kulcsár Anita, róla külön is megemlékeznek majd a rendezők.

A magyar válogatott kapitánya ismét Mocsai Lajos lesz, aki videón elmondta: utólag is látszik, milyen fantasztikus eredménye ez a hazai kézilabdázásnak, és büszke arra, hogy hét évig lehetett szakvezetője ennek a csapatnak. Hozzátette: hiányérzet évekkel az esemény után is van, de mindenki feldolgozhatta már a történteket.

Jan Pytlick, a dánok mestere videoüzenetében jelezte: nagy várakozással tekint a gála elé.

˝A döntőben szerencsénk is volt. A fináléban szereplők közül sokan visszavonultak, sokan játszanak még˝ – fogalmazott.

Kökény Beatrix az internetes sajtótájékoztatón elmondta: rengetegszer belegondolt abba, miként hatott volna életére, ha a válogatott megnyeri a döntőt: ˝Az olimpiai bajnokok megkülönböztetett figyelmet kapnak Magyarországon, nagy űr választja el őket az érmesektől, de nem hinném, hogy más lenne emiatt az életminőségem. Az emlék már elhalványult, főleg hogy azóta gyermekeim születtek. Az akkori siker felértékelődött, hiszen azóta a magyar kézilabdások nem szereztek érmet olimpián. A gála nem a sydneyi döntő visszavágója lesz, hiszen most nem osztanak olimpiai aranyat, ám igazi presztízsmeccs lesz. Mindenki nagyon készül.˝

A sydneyi döntőt – az ötkarikás ezüstérem a magyar kézilabdázás történetének legnagyobb sikere – úgy nyerte meg 31–27-re a dán csapat, hogy a magyarok már 23–17-re is vezettek.

A debreceni gálán több bemutató is lesz, és összecsapnak majd például a város kézilabdázói és labdarúgó is.

Az olimpiai ezüstérmes magyarok: Farkas Andrea, Pálinger Katalin, Balogh Beatrix, Deli Rita, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Lőwy Dóra, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Simics Judit, Siti Bea.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karategála Győrszentivánon

A Likócsi Ashihara Karate Közhasznú Sportegyesület október 9-én tizedik alkalommal szervezi meg… Tovább olvasom