Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Újra van Rába ETO Győrben

Rába ETO néven szerepel tovább a győri futsalcsapat, mely a jövő heti UEFA Futsal Cup selejtezőre készül. Az új névadó szponzorral ötéves megállapodást kötöttek a zöld-fehérek.

Az eddig Duna Takarék ETO néven szereplő győri futsalosok új néven szerepelnek a következő öt esztendőben. A Rába ETO név sokakban kellemes emlékeket ébreszt, hiszen nagypályán sok szép sikert ért el a gárda ezen a néven.

„Történelmi jelentőségű ez a pillanat, s valahol az elmúlt egy év munkájának a gyümölcse, hogy ilyen horderejű lépést tehettünk" – fogalmazott Drucskó Zoltán elnök, miután aláírta az öt évre szóló megállapodást.

Az immár névadó szponzor képviseletében a szerződést Vissi Ferenc humánpolitikai igazgató látta el kézjegyével, aki azt mondta: Győrben korábban a siker a sportban gyakorlatilag összefonódott a Rábával és az ETO-val.

„Éppen ezért nagyon lényeges, hogy a városban újra működik Rába ETO néven egy egyesület, mely tavaly megmutatta, hogy garancia a sikerre, hiszen mindent megnyert. Bízunk benne, hogy az együttműködés során is garantált lesz a tartós eredményesség, de emellett abban is reménykedünk, hogy egy komoly bázis alakul ki a klub mögött, s tömegeket is megmozgat, aminek egyébként vannak már jelei" – mondta Vissi Ferenc.

Újabb mérföldkőhöz ért a futsal: Horváth Cs. Attila, Bolla Péter és Drucskó Zoltán elnökök mellett a két támogató képviselője, Vissi Ferenc és Szeles Szabolcs. Fotó: HBE
Újabb mérföldkőhöz ért a futsal: Horváth Cs. Attila, Bolla Péter és Drucskó Zoltán elnökök mellett a két támogató képviselője, Vissi Ferenc és Szeles Szabolcs. Fotó: HBE

Németh Zsolt, a Bercsényi-iskola igazgatója például arról számolt be, hogy szeptembertől a női futsal is szerepel majd az iskola sportképzései között.

Az eddigi főtámogató, a Duna Takarék is marad egyébként a klub mellett, mint azt az érintettek elmondták, a kezdetektől mindenki pozitívan állt a helyzethez, így a pénzintézet is örömmel vette, hogy más is lát fantáziát az ETO futsalcsapatában. Éppen ezért nem is fordult meg a fejükben, hogy ne támogassák tovább a klubot.

Szeles Szabolcs, a Duna Takarék hálózati igazgatója szerint az ország egyik vezető takarékszövetkezete és az ország egyik legjobb futsalcsapata összetartozik a jövőben is.

A zöld-fehérek egyébként gőzerővel készülnek az augusztus 16. és 19. közötti UEFA Futsal Cup – gyakorlatilag ez a Bajnokok Ligájának felel meg – győri selejtezőjére. Jó hír, hogy az utolsó pillanatban megküldte a spanyol szövetség a marokkói származású Fouad Amrani játékengedélyét az MLSZ-be, így a világválogatott játékos is pályára léphet a mérkőzéseken, melyen az ETO ellenfele az angol, a svájci és az andorrai bajnok lesz. A riválisok a hétvégén megérkeznek Győrbe, s vasárnap edzést is tartanak a torna helyszínén, a Magvassy-csarnokban. Ugyancsak aznap tartja hivatalos bejárását, tájékoztatóját az esemény belga ellenőre is.

Mint azt Horváth Cs. Attila társadalmi elnök elmondta: szeretnének nemcsak a pályán, hanem azon kívül is jól teljesíteni, hogy később akár a sorozat későbbi szakaszában is eséllyel pályázhassanak egy rendezésre.
A mérkőzéseket hétfőn, kedden és csütörtökön játsszák 17, illetve 19 órától, az ETO mindig a második meccset játssza, s a találkozót a Sport TV élőben közvetíti. A 18-i szünnapon négycsapatos VIP-tornát rendeznek 17.30 órától a Fidesz, a győri önkormányzat és a Sport TV gárdája, valamint az ETO futsalklub vezetőiből, támogatóiból összeállt együttes között. Erre a belépés ingyenes lesz.

Olvasóink írták

  • 12. ACSA 2010. augusztus 13. 23:07
    „Ha a sikerek kívánása is baromság akkor húzd rá a futsallodat arra a bizonyosra!!!”
  • 11. gólkirály 2010. augusztus 13. 18:52
    „Műsport? Talán informálódni kellene! A nagypályás labdarúgáson kívül csak a futsalban van olyan, hogy a Bajnokok Ligájában Európa 48 országának bajnoka vetélkedik. Brazíliában 15 millióan futsaloznak, s hamarosan olimpiai sportág lehet! Az idei BL-döntőn Lisszabonban 10 ezren voltak a csarnokban, a magyarországi EB-n is teltház volt Budapesten és Debrecenben is. Persze ettől még nem kell mindenkinek szeretnie, de baromságokat sem kell irogatni annak, aki nincs képben!”
  • 10. ACSA 2010. augusztus 13. 17:09
    „Na ezekszerint másokat is elért a guminő efektus!!!!:-))
    Ennek ellenére sok sikert a fiúknak a megmérettetésekhez,és ha már ennyi pénzt beleöltek ebbe a műsportba akkor használják ki a lehetőségeket és nyerjnek meg mindent!!!”
  • 9. artie75 2010. augusztus 13. 15:50
    „Na, megjött a megmondóember, aki szerint ha valakinek más a véleménye, mint az övé, az elmebeteg. Ugye azért nem baj, ha vannak, akik ezt a szintén mesterségesen felépített csapatot nem érzik a magukénak?”
  • 8. gólkirály 2010. augusztus 13. 10:29
    „Irigyek, okostojások, aki semmit nem értek el életükben, mindig voltak és mindig lesznek, DE aki győri, aki sportember, aki szereti, ha győri sportsikerek születnek, azok nem mondhatnak mást, mint: HAJRÁ RÁBA ETO!!!!”
  • 7. Tibi1 2010. augusztus 13. 00:10
    „Hat hozzászólóból négy "megmondja a tutit..."
    Ez a csapat megnyerte a bajnokságot, és BL-selejtezőre készül...
    "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!"”
  • 6. kiseto 2010. augusztus 13. 00:05
    „Imádom ezt a nevet!!!”
  • 5. watchman 2010. augusztus 12. 23:30
    „Igazamwan
    Igazad van.”
  • 4. ZéZé 2010. augusztus 12. 22:02
    „Gyertek ki hétfőn a meccsre!
    Hajrá ETO!”
  • 3. Igazamvan 2010. augusztus 12. 21:43
    „Legális adócsalás.
    Azért van amit eltanul a Rába az Auditól.”
  • 2. arrabonem 2010. augusztus 12. 21:31
    „jön vissza a pilóta keksz is?”
  • 1. háté 2010. augusztus 12. 21:14
    „Hát lehet,hogy ez a csapat jól szerepel egy adott bajnokságban, DE SOHA NEM LESZ RÁBA ETO!

    Az egy egyesület volt aminek több szakosztálya működött.--jogfolytonosság pedig nincs közöttük, bármennyire is szeretnék a csapatot irányítók!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úszó Eb - Gyurta Dániel aranyérmes 200 m mellen

A szám tavalyi világbajnoka, Gyurta Dániel aranyérmes lett csütörtökön 200 m mellen a margitszigeti… Tovább olvasom