Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Újra európa elitjében az Orsi

Újra Európa elitjében, azaz az Euroliga legjobb nyolc csapata között szerepel a soproni női együttes, az Euroleasing-Orsi Sopron.
A – valljuk meg – gyengécske USK Praha közel 50 pontos legyőzése után a soproniak kiszurkolták a Bourges győzelmét a Barcelona ellen, így a csoport negyedik helyén végezve továbbjutottak és a „másik Orsival", a francia Valenciennes Orchies társulatával játszanak a Final Fourba jutásért.

Szakmailag túl sok szót nem érdemes vesztegetni a szerdai mérkőzésre, talán még a magyar bajnokságban sem nyert ilyen könnyen meccset az Orsi. Ami viszont biztos: Natalia Hejková szerint bár biztos esélyes volt csapata, nagyon fontos volt az Orsinak ez a meccs. A korábbi kétszeres Euroliga-győztes edzőnő elmondta, a Diósgyőr ellen elszenvedett nagy pofon után a prágaiak ellen egyrészt a csalódott szurkolókat kellett kárpótolni, másrészt a megtépázott önbizalom visszaszerzése volt a cél. Nem volt utolsó szempont az sem, hogy a továbbjutási remények életben tartásához mindenképpen nyerni kellett. Nos, a mérkőzés ugyan hamar eldőlt, de a soproniak egy pillanatra sem álltak le, igyekeztek úgy megverni a cseheket, ahogy csak tudták.

A soproni közönség élvezte az örömjátékot és azt, hogy a nagy különbség ellenére végig űzte-hajtotta ellenfelét az Orsi. Néhány, az utóbbi időszakban kevesebbet szerepelt játékos számára saját egyéni önbizalom szempontjából is jól jött ez a meccs, gondolunk itt elsősorban a hosszú idő után újra remeklő Szlimák Hajnalkára, de kitett magáért a csapatkapitány, Seres Éva is, aki úgy jutott 19 perc alatt 17 pontig, hogy egyetlen dobást rontott. Végül, de korántsem utolsósorban – és ezt Hejková is kiemelte – az edző minden játékosnak bőségesen adhatott játéklehetőséget, ami egyben azt jelenti, hogy a kulcsjátékosok elég sokat pihenhettek, és ez nem mellékes a szombati szolnoki nagy csata előtt.

Összességében a zárófordulóban bejött a papírforma, azaz a Bourges megverte otthon a Barcelonát, semmit nem bízva a véletlenre, pedig születhetett volna olyan eredmény, amellyel a két B betűs úgy „golyózza ki" az Orsit, hogy közben a Bourges megőrizze második helyét. Nem így történt, s végül a másik francia csapat, az Aix, az Orsi és a Barcelona a győzelmek és a vereségek számát illetően egyformán zárt. A sorrendet az egymás elleni meccseken dobott és kapott pontok aránya döntötte el. Ebben az Aix volt a legjobb, így 3. lett, az Orsi és a Barcelona között – szinte hihetetlen – egyetlen tízezred pont döntött a soproniak javára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csonttörő a Herceg ellen?

A Hamed-Nagy meccs tető alá hozásával, a magyar bokszközönség rég áhított vágya valósulna meg.… Tovább olvasom