Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Újra a Kiel ellen próbálhat BL-döntőbe jutni a Veszprém

Akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a német THW Kiel együttesével találkozik az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében.
Akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a német THW Kiel együttesével találkozik az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében.

A sorsolást kedden a tornának otthont adó Kölnben tartották, ahol eldőlt, hogy a másik ágon a Barcelona a magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev csapatával, a lengyel Kielcével találkozik majd.

A Veszprém és a Kiel egy évvel ezelőtti párharcában a német csapat 20 ezer néző előtt 29-26-ra diadalmaskodott a Lanxess Arenában. A Kiel a mostani idény negyeddöntőjében a MOL-Pick Szegeddel találkozott, az első mérkőzésen a magyar csapat ugyan kétgólos előnyt harcolt ki, de vasárnap a németországi visszavágón sima, 31-23-as vereséget szenvedett.

A 19-szeres német bajnok, háromszoros BL-győztes Kiel 31 fordulót követően vezeti a Bundesligát.

A Final Fourban az elődöntőket május 30-án rendezik, míg a helyosztókra másnap kerül sor. A találkozók kezdési időpontja 15.15 és 18.00 óra.

Nagy László, a SEHA Liga-győztes veszprémiek csapatkapitánya a Telekom Sporthír Szolgálat tájékoztatása szerint jobban szerette volna, ha a Kielcével kerülnek szembe az elődöntőben, de cseppet sem szomorkodott amiatt, hogy ez a kívánsága nem teljesült.

"Ezen a szinten már alig fedezhető fel különbség az állva maradt csapatok között, akik ráadásul igen jól ismerik egymást" - jelentette ki a válogatott átlövő. "A tavalyi ezüstérmes együttes jutott nekünk, akik akkor a négyes döntő első napján egy eléggé furcsa mérkőzésen legyőztek bennünket, és lám, a sporttörténelem most megismétli önmagát. Az egész csapatom nevében ígérhetem, hogy nem leszünk megilletődve az elődöntőben, úgy is fogalmazhatok, hogy a tanulópénzt tavaly már megfizettük."

Nagy László szerint a Veszprém számára extra motivációt jelent az, hogy a Kiel éppen a Szeged kiverésével jutott be ismét Európa legjobb négy csapata közé.

"Szeretnénk revánsot venni a Kiel csapatán, ami az egész magyar kézilabdázás dicsőségére válhat. A most következő közel negyven nap alatt - ha éppen nem játszunk a magyar bajnokságban vagy a kupában - alaposan fel fogunk készülni a német csapatból. Azt már tudjuk, hogy nem sebezhetetlenek, hiszen Zágrábból és Szegedről is vesztesként távoztak. Vannak rossz és jó emlékeink is velük kapcsolatban, de mi most nem a múlttal, hanem a jövővel, a legszebb álmunk megvalósulásához vezető úttal fogunk foglalkozni" - tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Susann Müller is megy az Audi ETO-tól

A Győri Audi ETO KC szerződést bontott a német balkezes átlövő Susann Müllerrel. Tovább olvasom