Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Újabb REAC-os gyanúsítottak

A nemzetközi fogadási csalások ügyében a REAC két korábbi labdarúgóját gyanúsítottként hallgatták ki szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai.
Fazekas Géza, a KNYF szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy a beidézett Sz. Leventével és F. Balázzsal – mindketten kapusok – szemben egyrendbeli kötelességszegés a gyanú.

A megalapozott gyanú alapján egyikőjük 100 ezer forintot, a másikuk 2500 eurót kapott egy mérkőzés jogellenes befolyásolásáért.
Hozzátette: mindketten panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, tagadták a terhükre felrótt bűncselekményt, de szabadon távozhattak.

Az ügy kapcsán Fazekas elmondta, hogy az egyik korábbi REAC-játékossal, K. Vincével szemben megszüntették az előzetes letartóztatást.

Eddig 13 korábbi vagy jelenlegi rákospalotai labdarúgót állítottak elő az ügyben: február 15-én S. Balázst, majd február 28-án további hat futballistát, K. Vincét, Cs. Gergőt, K. Andrást, V. Zoltánt, K. Balázst és E. Károlyt állították elő, kedden pedig újabb négy futballistával, P. Tiborral, S. Tamással, T. Gáborral és Ny. Krisztiánnal bővült a REAC-hoz köthető gyanúsítottak névsora. (mti)

Olvasóink írták

  • 1. jóhatudod 2012. március 30. 17:03
    „A Haladás mikor kerül sorra ? Ott volt a gysm-i tipmix király !!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tao: április végéig lehet még pályázni

Módosul a sportot támogató társaságiadó-kedvezmények igénybevételéhez nélkülözhetetlen… Tovább olvasom