Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Újabb futballistatragédia

Edzés közben elhunyt az Uraiújfalu 26 éves játékosa, Szabó István. A mentők sem tudták megmenteni az életét. Felesége és négyéves kisfia várta haza.

Fehér Miklós év eleji tragédiáját követően újabb magyar labdarúgót ért végzetes baleset a futballpályán. Az NB III Bakony-csoportjában szereplő Vas megyei Uraiújfalu csapatának edzésén összeesett az együttes 26 éves játékosa, Szabó István.

– Nem volt kemény edzés, laza gyakorlás közben lett rosszul és esett össze István. Rögtön tudtuk, hogy nagy baj történt  – mondta el a Kisalföldnek Papp Zoltán, a szerencsétlenül járt labdarúgó játékostársa.

– A televízióban láttam szegény Fehér Miki esetét, kísértetiesen hasonló szituáció játszódott le a mi futballpályánkon is, csak most karnyújtásnyira álltunk a haláltól. Az edző és én értünk Istvánhoz elsőnek, rögtön előrehúztuk a nyelvét, a mentők is hihetetlenül gyorsan megérkeztek, de hiába élesztették többször is, nem sikerült megmenteniük. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt. Ahogy szokott, kerékpárral érkezett a pályára, még a futballcipőjét is kitisztította edzés előtt. Nem tudunk róla, hogy valami baja lett volna, soha nem panaszkodott, nem járt orvoshoz. Itt élt a településen, itt kezdett el a serdülőben focizni, felesége és négyéves kisfia várta haza. Az uraiújfalui sportegyesület saját halottjának tekinti Szabó Istvánt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

Többmillió dolláros sikkasztás és kenőpénzek elfogadásának vádjával két és fél év börtönbüntetésre… Tovább olvasom