Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Újabb erősítés Pécsről

Legnagyobb hazai riválisától igazolt az MKB-Euroleasing. A soproniaknál folytatja ugyanis pályafutását a bolgár Albena Branzova.
Azok után, hogy tavaly K rolyi Andrea érkezett Pécsről az MKBEuroleasing női csapatához, kedden ismét legnagyobb hazai riválisától, a MiZo csapatából erősített a soproni együttes Az új szerzemény a pécsieknél négy évadot „lehúzó", s ezalatt a baranyaiakkal négy bajnoki címet és három Magyar Kupa- aranyat nyerő bolgár center, Al - bena Branzova. Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője a kitűnő kosaras leigazolásával kapcsolatban elmondta: az egyetlen üres centerposztra több jelöltje is volt a klubnak. A többi kiszemelttel azonban különböző okok miatt meghiúsultak a tárgyalások.

„Volt, aki nem akarta az egész bajnoki évadot Magyarországon tölteni, csak később csatlakozott volna a kerethez, más játékosok esetében pedig az anyagiakban nem tudott egyezségre jutni a játékos és a klub." Branzovával az MKB-Euroleasing nem vett „zsákbamacskát", hiszen a bolgár középjátékost jól ismerhetik a zöld-sárgák. Az elmúlt években rengeteg borsot tört a soproniak orra alá a rangadókon. „Branzova képességeivel tisztában voltunk, és éppen egy ilyen típusú magas kosaras hiányzott még az együttes keretéből.

A bolgár center legnagyobb erénye a sokoldalúsága, hiszen a négyes és az ötös poszton is kiváló teljesítményre képes. Remekül dob távolról, ám ha úgy adódik, a palánk alatt is meg tudja oldani egy az egyben a helyzeteket. A többi magas játékosunk egyposztos kosaras, ezért is volt szükségünk egy ilyen stílusú centerre, aki ráadásul nagyon tapasztalt, rutinos kosárlabdázónő." A soproniak új szerzeménye júliusban töltötte be 35. életévét. Mint Török Zoltán kifejtette: a csapat többi centere kifejezetten fiatal, Branzovát nem 40 perces játékosnak igazolta a klub. Azzal kapcsolatban Török nem tudott konkrét választ adni, vajon játszik- e Branzova a bolgár válogatottban az EB-középdöntőn, ami pedig azon túlmenően, hogy Sopronba szerződött, azért is érdekes és izgalmas kérdés, mert a bolgárok a mieinkkel vannak egy csopor tban.

A soproniak ügyvezetője elmondta, a közelmúltban váltás történt a bolgároknál a szövetségi kapitányi poszton, s ezért kérdéses Branzova szereplése. A bolgár center szerződése értelmében szeptember 23-án áll majd „munkába", azaz edzésbe Sopronban. Szerződtetésével a soproniak kerete teljes, több igazolást nem tervez a k l u b. Az ügyvezető arra a kérdésre, mi a helyzet a szintén centerként bevethető, ám csaknem egy éve komoly derékbántalmakkal küszködő cseh középjátékossal, Lucie Blahuskovával, azt mondta: „Blahus - ková tagja keretünknek, de nincs edzésre alkalmas állapotban. Jelenleg odahaza rehabilitáción van, az biztosra vehető, hogy a 2006-os naptári évben nem léphet pályára."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt marad

A szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál, a… Tovább olvasom