Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Újabb bokszcsata a Győr Plazában

Rövid nyári szünet után július 29-én 19 órától folytatódik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó-csapatbajnoki sorozat.

Az első elképzelések szerint a vízi színpad lett volna a viadal helyszíne, de az időjárás-előrejelzés miatt elbizonytalanodtak a szervezők, mert zivatart jósolt a meteorológia, így a már jól bevált helyszínhez tértek vissza a győriek.

A Győr Plazában a helyi Gladiatorok a román Silva Lazar BC-t fogadják. A helyszínen várhatóan több ezer fő előtt mutathatják meg tudásukat a hazai ökölvívók, de szükségük is lesz a közönség biztatására, mivel a román Silva Lazar nagyon meglepte első BoxingONE-mérkőzésén a magyar sztárokat is felvonultató Spartak Komárnót.

A csapatbajnoki mérkőzéseken túl profi mérkőzéseket is rendeznek az este folyamán: többek között szorítóba készül a hazaiak üdvöskéje, Kelemen Balázs, aki a WBF nemzetközi övének áprilisi megszerzését követően először léphet szorítóba. A rendezvényre a belépés díjtalan lesz.

Nagy Zoltán vezetőedző az esélyekről is beszélt: „Pál Ádám 57 kg-ban a román bajnokság másodikjával bokszol nagy valószínűség szerint. Nem ő a találkozó esélyese, de rutinszerzésnek mindenképpen jó lesz a meccs, tisztes helytállás a minimum, amit várok tőle. Rácz Sándor 60 kg-ban viszont rutinosnak számít, több mint száz mérkőzéssel a háta mögött nyernie kell. Gheorghe Nyeki 64 kg-ban várhatóan nagyon kemény ellenfelet kap, de jó formában van, így bárki ellen képes a sikerre. Zámbó Dániel 69 kg-ban a junior-világbajnok ellen lép szorítóba. Riválisa az egész román mezőny legképzettebbje, de Dani képes a meglepetésre. Elszántságban, hozzáállásban biztosan ő lesz a jobb. A 75 kg-os Szabó Lászlóval kapcsolatban az a nagy kérdés, milyen napot fog ki. Nem tudni, ki lesz az ellenfele, de bízom benne, hogy a jobbik oldalát mutatja, s hozza a csapat számára a két pontot. Portéka Tibor 81 kg-ban a magyar mezőny egyik legígéretesebb ökölvívója, aki Szellő Imre méltó utódja lehet. Tőle csak a győzelem elfogadható a jövő héten. Azt még nem döntöttem el, hogy 91 kg-ban Horváth Gábor vagy Mezőfi Richárd lép-e a kötelek közé. Az ellenfél a felnőtt EB-bronzérmesét állítja ki, így képzett rivális lesz, aki rutinnal próbálja pótolni az edzéshiányt. Megpróbáljuk majd felőrölni az ellenállását."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balázs a világválogatottban: remekelt, újra hívták

Balázs Zoltán, a Duna Takarék ETO kapusa a világválogatott második líbiai találkozóján is pályára… Tovább olvasom