Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Új védelem Gyirmóton

Az NB II-ben a Mosonmagyaróvári TE és a Gyirmót ma idegenben lép pályára. Előbbi Barcson, utóbbi pedig a Kaposvölgye otthonában szerepel.

Barcs–Mosonmagyaróvári TE (16.30 óra). A Lajta-parti együttes nem kevesebb, mint hét játékosa hagyja ki a mai találkozót. Király, Godian, Tímár, Kocsis és Faragó sérült, Pint és Burkus pedig eltiltott, így nincs könnyű helyzetben a csapat edzője, Soós Imre. A szakvezető elmondta: a nehézségek ellenére három ponttal szeretnének hazatérni Barcsról. A várható kezdőcsapat: Antal – Szabó G., Koltai, Pálla, Forrai, Papp I., Vén, Schafranek, Varga I., Szakál, Takács.

Kaposvölgye–Gyirmót (16.30 óra). Hannich Péter, a gyirmóti csapat szakvezetője elmondta: a legutóbbi, Budakalász elleni mérkőzésen nem volt probléma a csapat hozzáállásával, azonban nem sikerült feltenniük az i-re a pontot. A mai mérkőzést több játékos is kénytelen kihagyni sérülés miatt, így Tóth A., Hegyi, Kun és Radics mellett a három sárga lap miatt eltiltott Németh L. sem léphet pályára a 15. helyezett Kaposvölgye otthonában. Szinte a komplett védelem hiányozni fog. Mindezek ellenére egyértelműen győzni akarnak a gyirmótiak. A várható kezdő tizenegy: Sánta – László, Pék, Horváth R., Szabó Cs., Nagy L., Polyák, Vörös, Károlyi, Weitner, Korsós.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kijelölték a keretet

Bozsik Péter szövetségi kapitány kijelölte a jövõ szerdai Ausztria ellen… Tovább olvasom