Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Új tehetség Csornáról

Darts - Köntös Zsófia után újabb tehetséges dartsos tűnt fel a győri Docugroup versenyzői közt. Ihász Veronika csupán második profi versenyén van túl, de már Európa-bajnokokat utasított maga mögé.
Még a győri klub elnöke, Venesz Károly is meglepődött legújabb felfedezettje, Ihász Veronika első úgymond profi versenyén nyújtott teljesítményén. A csornai hölgy nemrég még amatőr versenyeken szerepelt – igaz, ezeken rendre kitűnt a mezőnyből – a közelmúltban szabad kártyával élete első profi viadalán is a tábla elé állhatott. S ha már ott volt, meglepetésre az országos softbajnokság harmadik fordulójában egyéniben második, párosban harmadik lett.

– Az eredmény mindenkit meglepett, de túlzott jelentőséget nem tulajdonítottunk neki, mivel úgy hittem, csupán egy jól sikerült versenyről van szó – mondta Venesz Károly. – Veronika egyéniben egészen a döntőig jutott és egy tapasztalt székesfehérvári versenyzővel került szembe a fináléban. Ekkor még győzött a rutin, de arra, hogy valaki élete első nagyobb versenyén máris az ezüstéremig jusson, kevés példa akadt.

Aztán a következő fordulóban még ennél is jobb eredményt produkált a tehetséges dartsos.

– Már nem lehetett véletlen, hogy a negyedik fordulóban is remekül dobott. Párosban ugyan csak a negyedik, de egyéniben első lett. Legyőzte többek közt csapattársát, a tavaly Európa legjobb softdartosaként jegyzett Köntös Zsófiát. A döntőben sem akárkivel kellett mérkőznie, a többszörös Európa-bajnok Fekete Nórát sikerült két vállra fektetnie, így az ő nyakába került az aranyérem.

Az eredményes versenyek után nem meglepő, hogy a 22 éves sportolót a Docugroup Győri DC szeretné leigazolni.

– Már folyamatban van a leigazolás, s úgy tudom, komoly tervei vannak a klubnak velem – mondta el Ihász Veronika. – Természetesen szeretnék minél több hasonló versenyt produkálni, s akár a válogatottságig eljutni – fogalmazott a sportággal mindössze egy éve megismerkedő tehetség.

Győri ezüstérem
Jól szerepelt Rucska József, a Docugroup Győri DC válogatott dobója az úgynevezett extraligában. Rucska egyéniben és összetettben is ezüstérmet szerzett a legutóbbi fordulóban.
Nemrég ért véget az őszi soft amatőr csapatbajnokság. Eredmények, A liga: 1. TE-KU (Győr), 2. Club 66 (Győr), 3. Kaiser DC (Csorna). B liga: 1. KÁZSÉ (Csorna), 2. Azúr Presszó (Győr), 3. Tripla „1" (Rábapatona).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FKC: Hárman sérültek

Kézilabda - Szombaton a Tatabánya elleni hazai mérkőzéssel folytatódik a Győri ETO FKC számára a… Tovább olvasom