Kisalföld logö

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 21°C Még több cikk.

Új szakmai úton az ETO HC

Két nap alatt két mérkőzést játszik a Győri ETO HC csapata az ob I-ben. A Lokomotiva Nové Zámky, és a az Újpest lesz az ellenfél.

Két nap alatt két mérkőzést játszik a Győri ETO HC csapata az ob I-ben.
Vasárnap 13 órakor a szlovák Lokomotiva Nové Zámky, hétfőn 19 órakor pedig az Újpest lesz a Győri ETO HC vendége a győri műjégpályán.
Az új szakvezetővel, a szlovákiai Ágh Tiborral, valamint több szlovák jégkorongozóval megerősített győri csapat a bajnokság első szakaszában a csapatépítést helyezte előtérbe.

„Sajnos csak az utolsó pillanatokban derült ki, hogy el tudunk indulni a bajnokságban, ezért a kéthónapos felkészülés két hétre csökkent. Most menet közben kell bepótolnunk az elmaradást. Sikerült egy felkészült edzőt megnyerni a csapat élére, aki nemcsak a felnőtteket edzi, de az utánpótlásban is segít Bartalis József szakágvezetőnek" – mondta Rátonyi György, az ETO HC nemrégiben kivezett klubigazgatója.
Szerencsére a fiatalokkal is van munka bőven, ugyanis a serdülő, a mini és szupermini korcsoportban mintegy hetven gyerek látogatja rendszeresen az edzéseket.

A győriek szakvezetője, Ágh Tibor a nehézségek ellenére is optimista: „Sokat számít, hogy fedett a műjégpálya, mert így nem függünk az időjárástól. Nagyon nagy a lemaradásunk edzettségben, de kemény munkával felzárkózhatunk, s reményeink szerint egyre jobb meccseket játszunk majd az ellenfelekkel."

A műjégpályára a szurkolók nagy örömére visszakerültek a lelátók, s ezen felül a meccs belépőjével egy alkalommal térítésmentesen a közönség korcsolyázást is igénybe lehet venni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parádé Graboplast-ETO módra

A délelőtti edzésen Görbicz Anita egy kisebb húzódást szedett össze, így félő volt, hogy esetleg nem tud pályára lépni a rangadón. A győriek válogatott irányítója azonban ott volt a mérkőzésen, s ha már játszott, akkor megint varázsolt. Végül a Graboplast-ETO 35 -30- ra kiverte a Cornexi-Alcoa csapatát. Róth Kálmán szerint fantasztikus hangulatú csatát láthattak a nézők. Tovább olvasom