Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Új klub Győrött

GyőrAréna Futballklub néven utánpótlás-nevelő egyesület alakult a megyeszékhelyen.

Tíz alapító tag hozta létre a GyőrAréna Futballklubot, amelynek színe: fekete-narancssárga. Az elnök Ács Imre, a gazdasági vezető Hédl Barnabás, a szakmai vezető pedig Birta Gábor lett. A klub otthona a nemrégiben átadott Győr-Aréna, amelyben az év második felére készül el a kiszolgálóépület.

„Nem az üzlet vezérelt bennünket a futballklub létrehozásakor, hiszen ez inkább viszi a pénzt, mint hozza – kezdte Hédl Barnabás. – Már az építkezéskor tervbe vettük a beindítását, mert bízunk benne, hogy ezzel jót csinálunk. A gyerekek képzése, egy kiváló közösség kialakítása az elsődleges szempont a számunkra."
A szakmai munkáért Birta Gábor felel, aki régóta ügyködik a sportág utánpótlás-nevelésében.

„A meglévő kluboktól eltérő szellemiségű munkát szeretnénk végezni, ahol a képzésen és nem a versenyeztetésen lesz a hangsúly – mondta. – A tárgyi és személyi feltételek adottak ehhez. Egyelőre négy korosztállyal, a nyolctól a tizenkét évesekig foglalkozunk, később bővülhet a kör. Nemcsak fiúkat, lányokat is várunk a klubba."
Április 29-re meghívták a győri iskolák 3–4. és 5–6. osztályosait egy tornára, május 2-tól pedig nyílt hetet rendeznek, ahol az érdeklődő szülők és gyerekek bemutatóedzéseket tekinthetnek meg és megismerkedhetnek a klub életével.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M. Schumacher első idei diadala

Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma–1-es autós gyorsasági VB negyedik… Tovább olvasom