Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 23°C Még több cikk.

Új amerikai center a győri női kosarasoknál

A december végén elküldött Abi Olajuwon helyére egy másik amerikai centert, Quanitra Hollingsworth-öt szerződtette a Seat Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapata.
A klub vezetői szerdán elmondták, már korábban is kiszemeltjeik között volt a 22 éves, 196 cm magas középjátékos, aki ősszel a lett TTT Riga együttesében szerepelt, s az Euroligában meccsenként 10 pontot és 10,5 lepattanót szerzett átlagban.

Tapodi Péter vezetőedző jelezte, fontos szempont volt, hogy Hollingsworth játékban volt az utóbbi időben, s ezúttal annak köszönhetően sikerült leigazolni, hogy a rigai együttes már kiesett az Euroligából.

A győriek a bajnokságban a harmadik helyen állnak, míg az Európa Kupában bejutottak a legjobb 16 közé.

Olvasóink írták

  • 2. Mezike 2011. január 09. 11:55
    „A mai meccsről semmi? Pedig van hozzá érdekes hír is az ellenfél háza tájáról. Érdekes egy újság ez...”
  • 1. Uomo 2011. január 05. 18:12
    „Elsőre nem rossz mutatók, sokkal mozgékonyabbnak tűnik mint Abi volt, és ahogy két kézzel fog két labdát .. most lesz csak igazán nagy feladat hogy a Nantes elleni meccsekig beépíteni a csapatba - de remélem hogy Podrugnak jó pár kellemetlen percet fog szerezni. Hajrá Győr!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Dózsa: optimistán is várhatnák a tavaszt

Ötödik helyen telel a tavalyi bronzérmes Győri Dózsa a női élvonalban. Tovább olvasom