Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

U21: jó eredmény reményében az olaszok ellen

Nehéz mérkőzésre számít ma az olaszok ellen Egervári Sándor, a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője. Olaszországban szerdán 18 órától Rietiben játsszák a találkozót.

˝Olaszország keretében jó néhány új játékos szerepel, de biztos, hogy erős ellenfél vár ránk – mondta a magyar szövetség honlapján Egervári

– Valószínűleg nagy nyomás nehezedik majd ránk, hiszen az olaszok számára csakis a győzelem lenne elfogadható eredmény, ezért zártan, fegyelmezetten kell védekeznünk, de természetesen a gólszerzés lehetőségéről sem szabad lemondanunk, hiszen jó eredményt szeretnénk elérni.˝

Olaszországban szerdán 18 órától Rietiben játszik a két válogatott Európa-bajnoki selejtező keretében.

A keretnek bokasérülése miatt nem tagja az AEK Athénnál légióskodó Németh Krisztián.

A magyar keret. Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros). Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcastle United), Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Szabó János (Paksi SE).

Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Gosztonyi András (Bari), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Koman Vladimir (Bari), Varga József (DVSC-TEVA). Csatárok: Futács Márkó (Werder Bremen), Lencse László (Videoton FC), Varga Roland (Újpest FC), Simon András (Córdoba FC).

A csoport állása: 1. Wales 13 pont/6 mérkőzés, 2. Magyarország 9/4, 3. Olaszország 7/5, 4. Bosznia-Hercegovina 4/4 (3–5), 5. Luxemburg 4/7 (2–15).

A tíz csoportelső és a négy legjobb második helyezett jut tovább. A 14 csapat októberben oda-vissza vágóval dönti el, melyik hét gárda vehet részt a házigazda dánok mellett a 2011-es kontinensviadalon. Ez a torna olimpiai selejtező is, az EB négy legjobbja kvalifikálja magát a 2012-es londoni játékokra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eredményesen kezdené az évet

Juhász Roland, a nemzeti együttes csapatkapitánya nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ő viselheti a… Tovább olvasom