Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Tűz teljes gázzal

Csütörtökön csak késő este ért be a 7. szakasz céljába a Dakar mezőnye.

Az egyébként jól szereplő győri motorosoknak, Varga Ákosnak és Nagy Péternek nem volt gondmentes az ezt meg előző napja. Nem kis gondokkal kellett szembenéznie az előző napokban a győri motorosoknak. Kezdő dött azzal, hogy a szerdai szaka szon Varga Ákosnak eltörött a road-bookja, ami a tájékozódás egyik alappillére.

„Az első igazi si vatagi szakaszon iszonyatos oldal szél volt, a látótávolság mindössze húsz-harminc méterre korlátozó dott a homokviharban. Ennek el lenére teljes gázzal kellett haladni, ami óránként 130–140 km-t je lentett, mert nagyon »ficánkolt« a motor hátulja. Egy amerikai mo torossal sikerült együtt haladnom, ám egy homokbucka megdobott, a hátsó fékkel nem tudtam korrigál ni, így nekicsapódtam egy másik buckának.

Megütöttem a fejem, valószínűleg enyhébb agyrázkódá som is volt, néhány percig azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán ös szeszedtem magam és folytattam az utat Zoueratig. Esés közben sajnos eltörött a road-bookom forgatója is, így az út következő szakaszán már nem tudtam használni az itine rem.

Itt a GPS-re, a megérzéseimre és a gyorsaságomra hagyatkozhat tam, hogy utolérjek valakit, akivel haladni tudok. Éjjel azért szeren csére sikerült még összeszerelnem az eszközt" – mondta Varga Ákos. Az este folyamán aztán vacso raosztás közben kigyulladt az ét kezősátor. Mire a repülőtéri tűz oltóegységek odaértek, porig égett az egész.

Szerencsére a ma gyar motorosok – akik már alud tak – ruháikkal és felszereléseik kel együtt sikeresen kimenekül tek az égő sátraikból. Tegnap jött a technikásnak számító 669 kilométer – ebből 660 km volt a gyorsasági –, ami után csak minimális szervizelés re volt lehetőség (a tegnapi sza kasz eredményeiről lapzártán kig nem kaptunk információt). Ráadásul pár óra alvás után már ma kora reggel rajthoz kellett állni, a mezőnyre egy 538 km-es – ebből 520 km a speciális – etap várt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hopman-kupa: kikapott a címvédő amerikai csapat

Drámai végjátéknak nézhetünk elébe a Hopman-kupa B-csoportjának utolsó játéknapján, ugyanis a… Tovább olvasom