Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Türelem nélkül nem lesz siker

Labdarúgás - A Soproni Liga 2009/2010-es őszi idényének egyharmadánál a Győri ETO FC ötvenszázalékos teljesítménynél tart. Pintér Attila vezetőedző szerint idő kell a jobb eredményekhez és a jobb játékhoz.
A győri szurkolótábor egy részénél meglehetősen paprikás volt a hangulat a Pápán tíz embertől elszenvedett vereség alatt és után.

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője: „Amikor nyáron elvállaltam a csapat irányítását, én nem ígértem azt, hogy az idei bajnokság végén a dobogón végzünk – de azért nem is mondunk le erről –, elsődleges dolgunk egy ütőképes csapat kialakítása. Tarsoly Csaba, a klub elnöke a támogatásáról biztosított engem ebben a tekintetben. Új játékrendszert kell elsajátítani a srácoknak, sok mindent szinte az alapoktól kellett kezdenünk, ám én már látok biztató jeleket. A védekezés például egészen jó, az ellenfelek alig-alig tudnak gólhelyzetet kidolgozni ellenünk."

Ennek viszont eddig a támadójáték látja a kárát, hiszen az öt meccsből hármon nem szerzett gólt az ETO. Legutóbb tíz ember ellen is kevés helyzetet tudott kialakítani.

„Az Újpest elleni nyitányon több lehetőségünk volt, de ezek sajnos kimaradtak, az egyik bajnokaspiránssal döntetlent játszottunk. A Vasasnak kettőt lőttünk idegenben, a kecskeméti találkozón kilenc, majd nyolc mezőnyemberrel is próbálkoztunk. A Diósgyőrnek hármat rúgtunk Győrött. Nem értek egyet azzal, hogy Pápán nem lőttünk kapura és nem voltak helyzeteink. Az volt a baj, betömörítettük az ellenfelet, a kis játékokban azonban nem voltunk elég pontosak és éppen ezért veszélyesek sem. A szélekről pedig ritkán jöttek középre pontos labdák a gólra éhes társakhoz. Azért azt is látni kell, hogy a tavalyi évhez képest huszonnégy gól hiányzik az ETO-ból és ezt csapatjátékkal kell pótolnunk, de ez nem megy egyik napról a másikra. Aleksidze visszatérésével valamelyest javul majd a helyzet és lehet, hogy a hátralévő időben igazolunk egy csatárt."

A szurkolók kórusban fejezték ki nemtetszésüket Pápán a vezetőedzővel szemben, amikor Dudás Ádámnak le kellett jönni a pályáról.

„A bírálók elfelejtik, hogy Dudás egy évet kihagyott, emiatt nem lenne szerencsés most »megszakítani«. Míg másokat fáradtan is a pályán lehet hagyni, őt éppen ezért nem. Más korábbi sérültekkel együtt, mint például Koltait vagy éppen Djordjevicet, fel kell építeni őket. Ehhez idő és türelem kell, bár tudom, Győrött ez nem mindenkiben van meg az ETO-val szemben."

Nehezíti a csapat és a vezetőedző helyzetét, hogy a szurkolók egy jelentős csoportja vélt vagy valós sérelmek miatt szinte „hadban áll" a klubvezetéssel.

„Én amondó vagyok, ha egy szurkoló szereti a klubját, a csapatát, akkor bármi legyen annak a sorsa, feltétel nélkül teszi ezt. Ahogy van ez a világ más tájain, mint például Angliában vagy Németországban is. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi együttesem tagjai a hozzáállásukkal és majd játékukkal is meghálálják a szurkolók szeretetét. A soknemzetiségű csapattal lassan már egy nyelvet beszélünk. Ebben a fél évben el kell dönteni, a mostani keretből kik azok, akik alkalmasak az ETO nevéhez méltó sikerek elérésére. Tudom, minden mostani játékosom is erre vágyik."

Olvasóink írták

  • 10. adamasz1977 2009. szeptember 02. 01:26
    „"Én amondó vagyok, ha egy szurkoló szereti a klubját, a csapatát, akkor bármi legyen annak a sorsa, feltétel nélkül teszi ezt."

    igaza nan Pinyőnek ebben (is) Sok mindenben nem értek egyett a klubbvezetéssel, de attól még kint vok! Nekünk semmi sem elég? Van egy csodálatos stadionunk és jelenleg a 4.-ek vagyunk! Szurkoljunk a csapatnak, mindenki jöjjön ki!!!!!!! hajrá Eto!!!!!!!!!!!”
  • 9. nasi12 2009. augusztus 29. 21:52
    „Na majd a Bajzát megmutatja!
    Többen is bíráltuk a játékosokat, mert a minimális álmainkat sem váltották valóra.
    Ennyi bünti tényleg elég is volt neki.
    Talán ő is átgondolja majd ezentúl a dolgait, meg nekünk is elszállt már a haragunk.
    Be kell látnunk nekünk is, hogy Bajzát nélkül nincsenek gólok, gólok nélkül nincs győzelem!!!
    A védekezéssel nekem semmi bajom, és ha vasárnap már ő is játszhatna, én bizony kimennék megnézni, mert kíváncsi lennék arra gólörömre mikor elősször ismét betalál.”
  • 8. ZöldSas 2009. augusztus 29. 21:19
    „Pintér Attila
    Gyere a Fradihoz!!!”
  • 7. rick221 2009. augusztus 28. 20:48
    „Pintér Úr,

    tudja egy gond van ezzel a nyilatkozattal; az elmúlt két évben szakemberek irányították a csapatot, és nem kellett a türelem, ha kimentem egy meccsre láttam, hogy mit játszunk.
    Árulja el Önnél mi a játékrendszer? b** előre fuss utána???
    Amíg egy Fehér -aki labdát nem tud levenni, átjátszá- kezdő Önnél egy Dorogi meg a padra se fér fel, addig itt vmi büzlik, és nincs türelem!
    Amíg csatár nélkül áll fel, nincs türelem!
    Lássa be az irány rossz.... amit ön művel!
    Bízom benne januárig folytatja tevékenységét, mondjuk 3 vereség és viszlát

    sok sikert”
  • 6. Primax 2009. augusztus 28. 19:38
    „a)
    " Türelem nélkül nem lesz siker. "
    b)
    "...több lehetőségünk volt, de ezek sajnos kimaradtak..."
    c)
    "...elsődleges dolgunk egy ütőképes csapat kialakítása."
    d)
    " Új játékrendszert kell elsajátítani a srácoknak, "
    e)
    "...sok mindent szinte az alapoktól kellett kezdenünk..."
    Ez az utolsó mindent visz, de a többi sem piskóta.
    Kettő dolog kellene : munka és alázat.”
  • 5. RP 2009. augusztus 28. 16:42
    „Nehéz helyzetbe csöppent Pintér, ugyanis a győri szimpatizánsoknak valóban nincs már türelmük - teljesen érthető okokból. Erről nem Ő tehet, viszont tehet ellene, mondjukl úgy, hogy nem kezd el foglalkozni a szurkolókkal. A közelmúltban pl. a kupadöntő két felvonásán megmutatták szurkolók mennyire szeretik a csapatot. Az edző azzal foglalkozzon a csapattal és amit ígért, minden elsőprő akarat a játékosokban, a szurkolóknak pedig jelenésük lesz a mérkőzéseken, ha ezt látják. A szimpatizánsok jönnek ha van miért, ez mindíg így volt és így is marad (Anglia amúgy nagyon rossz példa volt). Én úgy gondolom egyébként, hogy a csapat nagyrészében a megfelelő hozzáállás megvan, talán csak egy jó széria hiányzik.
    Nagyon irigylem Debrecent, pláne azért mert Győrben ilyen sikerek láttán (bajnoki cím, BL meccsek), a jelenlegi stadionunk is kevés lenne, még a bajnoki mérkőzéseken is.”
  • 4. dr66 2009. augusztus 28. 16:32
    „Pintér,ez -moderálva, durván sértő - !!10 EMBERREL LEFOCIZOTT BENNÜNKET A PÁPA.”
  • 3. tódi 2009. augusztus 28. 16:15
    „Bérletet akartam venni - bízva az ígéretekben - jó hogy nem tettem .
    Nem várok minden meccsen győzelmet , de győzni akarást igen .

    Más : a Diósgyőr meccs első fele is szánalmas volt.”
  • 2. 07743 2009. augusztus 28. 15:12
    „A szurkoló azért szurkoló.hogy bízzon a csapatában.A Pápai lélektele játék nem felelt meg Pintér igéretének.miszerint nem fordulhat elő,hogy ne emeltfővel jöjjenek le a az ETO játékosok a pájárol.Az ETO vezetése a három legjobb játékosát elzavarta.A junior játékosai jól teljesítenek.Az első csapat botladozik,bugdácsol,Pintér,vagy más az összeállitásnál nem acsapat érdekei veszi előtérbe.A türelem csak addig indokolt amaddig a lélektelen játék,az alibi foci azt lehetővé teszi.A szurkoló azt is elvárná a csapat vezetéstől,hogy a saját hibáirol,tévedéseiről beszámoljon,és azokból okuljon.Negyobb lehetőséget javaslunk a saját nevelésü fiataloknak.Hajrá ETO!!!!”
  • 1. kiseto 2009. augusztus 28. 14:23
    „Hát eddig nagyon gyenge . Elől nagyon gyenge az ETO!
    De hát bizni kell mindig .
    Hajrá EEEEEEEEEEEEEETTTTTTTTTTTTOOOOOOOOOOOO”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundesliga haj, babaséró: rémséges focista frizurák

Labdarúgás - Emlékeznek még a 80-as években népszerű bundesliga frizurára? A szörnyűséges… Tovább olvasom