Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Túljutni a Békéscsabán

Megszerezte ugyan a vezetést, végül ismét vereséggel hagyta el a pályát a Matáv Sopron futballcsapata. Komjáti András együttese ezúttal Siófokon maradt alul 2–1-re úgy, hogy a hazaiak egyenlítő gólját ritka nagy védelmi hiba előzte meg.
– Feltehetően ez a gól nagyon „megfogta" a csapatot... – vetettük fel Komjáti András vezetőedzőnek.
– Valóban addig úgy futballoztunk, ahogy idegenben kell. Szervezettek voltunk a középpályán, a siófokiak veszedelmes pontrúgásait hárítottuk és egy szép átlövésből meg is szereztük a vezetést. Az ilyen hiba sajnos benne van a játékban, ám erre egy edző nem nagyon tudja felkészíteni a csapatát. Hozzá kell tennem, a bekapott gól után Tóth Misinek volt még
egy nagy helyzete, amelynél a siófoki kapus bravúrral védett, majd az azt követő szögletnél ugyancsak Misi felső kapufát fejelt.
– A mérkőzés után azt nyilatkozta: felőrölte csapatát a Siófok. Fizikailag vagy inkább fejben fáradtak el a játékosai?
– Majorosnál, Somogyinál és Horváth Andrásnál egyértelműen fizikai fáradtságot éreztem. Majoros szó szerint felőrlődött a Gaállal vívott párharcban, amelynek védekező részét úgy gondolom, megoldotta. Reméltem, hogy a korábban ezen a poszton folyamatosan szereplő
Perger frissen beállva még hozzá tud tenni valamit a csapat játékához, de ez az elképzelésem sajnos nem jött be. Horváth András nagyon régen futballozott ennyit tétmeccsen, ő úgy gondolom, a tőle jelen helyzetben elvárható maximumot hozta. Már 2–1 után, amikor már próbáltunk futni az eredmény után, voltak lehetőségei a Siófoknak.
– A tabellára pillantva nem érzi, hogy vészhelyzet van a csapatnál?
– Nem, és természetesen egyértelműen felfelé tekingetek a tabellán. A Videoton két ponttal van előttünk, a Dunaferr-rel azonos pontszámmal állunk és ahhoz, hogy ne is legyen vészhelyzet, a szombati, Kispest elleni bajnokit mindenképpen meg kell nyernünk.
– Addig azonban van még egy Magyar Kupa-mérkőzés...
– Egyértelműen az a célunk, hogy túljussunk a Békéscsabán. Somogyit pihentetem, nem szerepel a kezdőcsapatban, és az is valószínű, a harmadik sárga lapját begyűjtő, így a bajnoki évadot már befejező Sira helyén Javrujan szerepel majd.

A Matáv várható kezdőcsapata: Farkas – Fehér, Csiszár, Horváth R. – Orabinec, Pintér, Majoros, Horváth A., Tóth I. – Tóth M., Javrujan.

A kedden 12.30-kor kezdődő összecsapást ingyen tekinthetik meg a szurkolók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helycserés támadás centerposzton

Egymásnak adják a kilincset a világnagyságok a GySEV-Orsi női kosárlabdacsapatának öltözőjében.… Tovább olvasom