Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Túl az első lépcsőfokon

Labdarúgás - A Nyíregyháza elleni bajnokin mutatkozott be az élvonalban az ETO FC tehetséges középpályása, Varga László. A húszéves játékossal nemrég kötött profiszerződést a győri klub.
A győriek ezüstérmes ligacsapatának egyik erőssége volt Varga László, így nem véletlen, hogy felfigyelt rá Egervári Sándor, a felnőttgárda vezetőedzője is. A ballábas játékos tétmérkőzésen először a Sopron elleni ligakupa-találkozón mutatkozhatott be a zöld-fehéreknél, majd ugyanebben a sorozatban az MTK ellen is pályára lépett. Nem is akárhogyan, a fővárosiaknak ugyanis mindjárt két gólt is lőtt. Aztán Nyíregyházán – ha csak csereként is – már az NB I-ben is debütálhatott.

Ahogy arról beszámoltunk, két társával együtt nemrég ötéves profiszerződést ajánlott részére a Rába-parti egyesület, amit örömmel elfogadott.

„Tíz évvel ezelőtt Csornán kezdtem el futballozni – mesélte pályafutásáról a futballista. – Három évvel később már a zöld-fehérek szerelését húzhattam magamra. Több remek edzővel dolgozhattam együtt, köszönet nekik és családomnak, hogy erre a szintre eljutottam."

Varga László elsősorban futballkarrierjére koncentrál, de fontos számára az iskola is. Jelenleg sportszervező menedzsernek tanul.

„Mindig is célom volt, hogy egyszer az ETO első csapatában játszhassak. Nagyon jó érzés volt pályára lépni, ez volt az első lépcsőfok, amire sikeresen felléptem."

Szeitz Tibor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női futball: papírformavereség Szombathelyen

Megyénk NB II-es csapatai se nyertek a legutóbbi fordulóban, a győri Dózsa Pécsett, a Fészek… Tovább olvasom