Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Továbbra is hadilábon a góllövéssel

Labdarúgás - Vereséggel zárta törökországi edzőtáborozását a Győri ETO FC. Az együttes a szlovák FC Kosice ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését Kemerben. A csapat csütörtökön utazik haza Magyarországra.
A győriek szempontjából rossz hírek érkeztek a csapat törökországi edzőtáborába Priskin Tamásról. Ahogy azt megírtuk, a győri klubvezetés szerette volna kölcsönvenni a volt ETO-játékost a Watfordtól. A szigetországi klub viszont csak Angliába hajlandó kölcsönadni a magyar támadót, és csak rövid időre, mindössze egy hónapra. Természetesen a zöld-fehérek tovább keresik annak lehetőségét, hogy Bajzát Péter helyettesítésére egy másik csatárt találjanak.

Az utolsó napokra a fiatal Varga Róbert is kidőlt a sorból. A játékosra meghűlése és láza miatt nem számíthatott Egervári Sándor vezetőedző. Továbbra sem gyakorolhatott a combjára rúgást kapott Bank István és a térdproblémákkal küszködő Koltai Tamás sem.

Viszont egyre jobb formában futballozik Józsi György. A középpályásnak tavaly nyáron operálták a talpcsontját: „Szerencsére ez már a múlté – mondta a volt zalaegerszegi játékos. – A sérülésem és a műtét után viszonylag gyorsan pályára kellett lépnem, de ekkor még nem voltam igazán formában. Utol kellett érnem magam, s amint ez megtörtént, valamint egy hellyel beljebb játszom a középpályássorban, úgy érzem, jól megy a játék. Remekül érzem magam Győrben, sikerült gyorsan beilleszkednem egy olyan együttesbe, ahol van perspektíva és jövőkép. Nincs rajtunk eredménykényszer, de célunk, hogy tavasszal is megtartsuk az ősszel hazai pályán elért veretlenségünket."

Ebben a csapat legrutinosabb játékosának, Jäkl Antalnak is nagy szerepe lehet, aki hiába a legidősebb játékos a társaságban, hihetetlen energiával küzd minden edzésen, mérkőzésen: „Gyerekkorom óta futballozom, az életem ez a sportág. Mindig is megvolt bennem a kellő alázat, ez azt hiszem, családi vonás. Nagyon sokat kaptam a labdarúgástól, bajnok lehettem, jó csapatokban futballozhattam. Szeretnék visszaadni ezekből valamit, s aktív pályafutásom befejeztével, edzőként is ezzel a szép sportággal foglalkozni. Hogy ez mikor lesz, még nem tudom. Nyáron lejár a szerződésem, s meglátjuk, mit hoz a jövő."

Tarsoly Csaba elnök tegnap ajándékkal lepte meg a csapatot elkísérő mosonszolnoki szurkolót. Burkus Norbert kisebb ETO-s emléktárgyak mellett egy örökös VIP-bérletet kapott a győriek első emberétől.
A klubbal kapcsolatos legfrissebb információ, hogy a mali nemzetiségű Traore vízumát Algériában elutasították, így egyelőre nem csatlakozhat a kerethez. Természetesen a vezetők keresik a megoldást, hogy ez a gond mihamarabb megoldódjon.

A győriek tegnap délután lejátszották negyedik, utolsó törökországi felkészülési mérkőzésüket. Az ellenfél a szlovák első osztályú FC Kosice volt.

Pákoliczék az utolsó percekben szenvedtek vereséget a szlovák, kassai gárdától. Fotó: T. L.


Győri ETO FC–FC Kosice 0–1(0–0)
ETO FC: Sztevanovic – Nikolov, Stark (Kovács Z.), Supic, Völgyi, Pákolicz (Dudás), Eugene (Jakl), Józsi (Kiss M.), Varga L. (Böőr), Brnovic (Csermelyi), Tokody (Copa).

Az első öt perc kissé kapkodó játéka után átvette az irányítást az ETO FC, egyetlen nagyobb helyzet kivételével azonban nem tudtak gólszerzési lehetőséghez jutni Tokodyék sem. A félidő második felében aztán kiegyenlítetté vált a játék, bár sem a győri, sem a szlovák együttes nem jutott el komolyabb helyzetig. A folytatásban Dudás beadása után Varga L. lőtt mellé, majd Csermelyi nagy helyzetben hibázott. A hajrára feljött a Kosice, a 80. percben Sztevanovicnak 11-est kellett hárítania, a 89. percben azonban már ő is tehetetlen volt, amikor egy közeli lövés után a győri hálóban kötött ki a labda. Kiegyenlített mérkőzést vívott szlovák első osztályú ellenfelével az ETO FC, amelynek ugyan több lehetősége volt, ám ezekkel nem tudott élni.

Egervári Sándor: – Annak ellenére, hogy jól védekeztünk, vesztesen hagytuk el a pályát, mert elhibáztuk a gólszerzési lehetőségeinket. Az edzőtáborral kapcsolatban – az eredményektől függetlenül – csak azt tudom elmondani, hogy rendkívül hasznos volt. Az ilyen együtt töltött napoknak közösségformáló erejük van. Nem csoda, hogy ez a társaság egy óra alatt mindenféle zokszó nélkül összepakolt és elkészült, amikor átköltöztünk a másik hotelba. Sajnálatos volt Bajzát kiválása és Bank sérülése, de amit elterveztünk, végre tudtuk hajtani, természetes füves pályán tudtunk gyakorolni. Örvendetes, hogy a tulajdonos is meglátogatta a csapatot, személyesen az összes játékossal elbeszélgetett. Ez is bizonyítja, hogy szerethető ez az együttes. Remélem, egyre többen így látják és gondolják. A tavaszi rajtig hátralévő napokban apróbb finomításokat kell még elvégeznünk. Bizakodva várhatjuk a Nyíregyháza elleni meccset.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizetnie kell az MTE 1904-nek

Labdarúgás - Amint arról a Kisalföldben korábban már írtunk, a másodosztályú MTE 1904 csapatának… Tovább olvasom