Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Tovább termel a győri aranybánya

Bajnoki bronzérmet szerzett a győri Bercsényi DSE ifjúsági tornászcsapata, amely a legjobbnak bizonyult a budapesti csapatbajnoki zárófordulón.

A győri Virág Zsolt a korláton végzett gyakorlata közben.
A győriek ifjúsági tornászcsapata Bernát Gyula, Fazekas Péter, Horváth András, Bakács Adrián, Virág Zsolt, Szokodi András összetételben érdemelte ki az országos korosztályos bajnoki bronzérmet. Edzőjük Szűcs Róbert és Kollár András. A kvalifikációs verseny során bekerült a válogatottba Fazekas Péter összetett 6. helye révén.
Nagykőrösön az immár hagyományos Medve László-emlékversenyt rendezték meg, ami a legnagyobb hazai seregszemléje a gyermek és serdülő tornászoknak. Itt is nagyszerűen szerepeltek a győri fiúk, hiszen Fajkusz Csaba edző tanítványai valamennyien a dobogóra kerültek. Talajon Udvardy Attila, gyűrűn pedig Horváth Dávid volt első, ugrásban Nagy Richárd második, talajon Mikolics Ádám harmadik volt.

A kadett egyéni összetett magyar bajnokság másnapján a szerenkénti döntőkön is jelen voltak a győriek. Az egyéni összetettben Szabó Nándor kiegyensúlyozott teljesítménnyel az értékes harmadik helyet szerezte meg, míg klubtársa, Virág Zsolt a szerenkénti döntőkben korláton és talajon is magyar bajnoki címet szerzett és nyújtón is csupán 5 századdal szorult az ezüstérmes helyre. Közben Szabó Nándor talajon és ugrásban is harmadik helyet szerzett az erős mezőnyben.

Tatán az ukrán–román–magyar hármas viadalon a magyar csapat és a benne tornászó győri Fazekas is szenzációs teljesítménnyel rukkolt ki. A magyar csapat 4 tizeddel ugyan kikapott Ukrajnától, de a román csapatot ugyanennyivel megelőzte és Fazekas Péter a második legjobb magyar teljesítményt nyújtva a 24 induló közül az összetett 7. helyet szerezte meg.

Méltó befejezése volt ennek a szép sorozatnak az ifjúsági válogatott tesztversenye, amelyre az FTC népligeti tornacsarnokában került sor, és nagy örömünkre a 12-es magyar ifjúsági keretbe öt győri versenyző is bekerült. Bernát Gyula, Fazekas Péter és Bakács Adrián mellett a még kadett korosztályban szereplő Virág Zsolt és Szabó Nándor érdemelte ki teljesítményével a kerettagságot.

Puskás Jenő, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya szerint a győriek teljesítménye előtt le a kalappal, hisz bebizonyították, hogy rossz körülmények között is lehet eredményesen dolgozni. Tehát a győri „aranybányában" továbbra is jó munka folyik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érvényre jutott papírforma

Euroleasing- Orsi Sopron MiZo Pécsi VSK 57 69 (15-12, 10-22, 19-21, 13-14) Sopron, NB I-es… Tovább olvasom