Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Tovább tart az ETO nagy tavaszi menetelése

Labdarúgás - A Győri ETO labdarúgócsapata hétről hétre remekel a Soproni Ligában, valamint a Ligakupában is bejutott az elődöntőbe. A bajnokságban tavasszal a győriek eddig százszázalékosak és három gólnál kevesebbet egyik ellenfelüknek sem rúgtak. Legutóbb 2007 augusztusában szenvedtek vereséget, azóta tizenhét meccse veretlenek.
Szombaton olykor közönségszórakoztató játékkal 4–1-re verte az ETO a Siófokot, és ezzel jelenleg a negyedik a táblázaton.

A találkozó előtt Fördős Nóra, a Győri ETO kommunikációs vezetője köszöntötte a klub olimpiai bajnok labdarúgóját, a 70. születésnapját ünneplő Orbán Árpádot.

Az összecsapás egyértelmű esélyese a remek formában lévő hazai együttes volt, ennek megfelelően az első félidőben az ETO birtokolta többet a labdát, a győri játékosok több helyzetet dolgoztak ki ellenfelüknél, így senkit sem ért váratlanul Völgyi Dániel gólja. A Balaton-parti gárda futballistái ugyan néhány alkalommal veszélyeztették Szasa Sztevanovic kapuját, ám a rutinos szerb kapus ismét magabiztosnak bizonyult.

Bojan Brnovic és társai négyszer örülhettek a Siófok ellen. Fotó: Bertleff András

A szünet után alig győzték követni az eseményeket a szurkolók, hiszen öt perc leforgása alatt két gólt és egy kihagyott – erősen vitatható – siófoki tizenegyest is láthattak. Csopaki István büntetője esélyt adott volna a vendégeknek az egyenlítésre, ám a lehetőséggel nem tudtak élni.

Néhány perc múlva Koltai Tamás gólt lőtt és ezt követően már csak a különbség volt a kérdés. Dicséretes módon a hazaiak 3–1-nél sem álltak le, igyekeztek kiszolgálni a szurkolókat. Bojan Brnovic hajrában szerzett gólja után pedig teljes joggal zúgott a vastaps és „Szép volt, fiúk!" a győri stadionban.

Az ETO formás akciókat követően szép gólokat szerezve, helyenként közönségszórakoztató játékkal teljesen megérdemelten győzött, sőt, akár több góllal is nyerhettek volna a zöld-fehérek. Összességében jól döntöttek azok a drukkerek, akik szombat délutáni kikapcsolódásként ezt a találkozót választották.

Fotó: Bertleff András

Stark Péterék fantasztikusan szerepelnek a tavaszi szezonban. Eddigi négy bajnoki mérkőzésüket megnyerték, ezenkívül pedig 17 meccs óta veretlenek. Remek sorozatukat húsvéthétfőn, Sopronban folytathatják a REAC ellen.

Egervári Sándor: – Örömteli, hogy sok gólhelyzetet dolgoztunk ki a szervezetten és fegyelmezetten játszó ellenféllel szemben. A mutatott támadójátékért dicséret illeti a csapatot.

Dudás Ádám góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez: – Nagyon örülök a győzelemnek, annak pedig különösen, hogy a helyzetkihasználásunk is kezd javulni. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Tokody Tibornak, aki két gólpasszt adott a mérkőzésen, az egyiket éppen nekem.

Koltai Tamás agilisan, kiválóan futballozott, remek teljesítményét pedig góllal koronázta meg: – Jól éreztem magam a pályán, tényleg sokat voltam játékban. Igazi csapatmunka volt ez a győzelem. Volt ugyan egy ötperces hullámvölgyünk, de szerencsésen kijöttünk belőle.

Tokody Tibor két gólpasszal szolgálta ki a társait: – A Siófok az egyik legjobban védekező csapat a bajnokságban, ezért örömteli, hogy ennyi helyzetet tudtunk kialakítani ellenük. Bennem azért van némi hiányérzet, hiszen a Tatabánya és a Siófok ellen is lőhettem volna gólt. Örülünk ennek a győzelemnek. Elégedettek, de nem megelégedettek vagyunk.

Meg kell vernünk a REAC-ot is, amely egyébként meglehetősen kellemetlen ellenfél lesz.

Aldo Dolcetti:Megérdemelten győzött az ETO. Mi megpróbáltunk küzdeni, ám a vereség tényénél is jobban sajnálom, hogy négy gólt kaptunk a mérkőzésen.

90 perc krónikája

26. p: Dudás bal oldali szögletét követően Völgyi 6 méterről a léc alá fejelt. 1–0.

52. p:
Formás győri akciót követően Tokody remekül futott el a bal oldalon, beadása után Dudás lőtt közelről a hálóba. 2–0.

54. p:
Egy védőkről  lepattanó labda Csopaki elé  került, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt. Sztevanovic beleért ugyan a labdába, ám a kapus már nem tudott menteni. 2–1.

57. p: Jobb oldali szögletet követően a játékvezető szerint Supic lerántotta Forgácsot a 16-oson belül. A megítélt büntetőt  Csopaki a felső lécre lőtte.

65. p: Józsi újabb remek ütemű passzát követően Tokody lőtt  élesen középre a jobb oldalról és az érkező Koltai közelről a  hálóba passzolt. 3–1.

91. p: Nikolov jobb oldali beadása után Pákolicz zseniális mozdulattal, sarokkal passzolt Brnovichoz és a csatár közelről a hálóba lőtt. 4–1.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Integrál-DAC Sz. Haladás 0 - 3

Integrál-DAC Sz. Haladás 0 - 3 - Szépszámú nézősereg előtt kezdődött a mérkőzés. Tapogatózó játék… Tovább olvasom