Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Totóesélyek a 25. hétre

Az e heti totóban az Intertotó Kupa magyar vonatkozású meccsei, valamint a spanyol bajnokság mérkőzései mellett három barátságos találkozó szerepel.
1. Győr-Ethnikosz 1

Az Intertotó Kupa első fordulójában a győriek a ciprusi Ethnikosz együttesét fogadják, s ez jó alkalom lesz a hazaiak számára, hogy Varga Zoltán szakmai igazgató beépítse a csapatba azokat a saját nevelésű fiatalokat, akik már a bajnokság során is kaptak néhány perces lehetőségeket a bizonyításra. A fiatalok egész biztosan nem keltenek majd csalódást.

2. Videoton-Marek Dubnica 2 X

A fehérvári együttes úgy néz ki nehezebb csapatot kapott az Intertotó első fordulójában, hiszen a Marek Dubnica gárdája jó erőt képvisel, amit igazol az is, hogy a szlovák bajnokság legutóbbi fordulójában idegenben játszott 2-2-es döntetlent. Nem beszélve arról, hogy a szlovákok még benne vannak a bajnoki küzdelemben, s ez előnyt jelent számukra. A Videoton új edzővel az addig Siófokon működött Csank Jánossal irányításával veszi fel a küzdelmet, igaz, erre a meccsre való rákészülésre csupán egy hete maradt a szakembernek. Játékosai ugyanis a vakációjukat megszakítva állnak ki a találkozóra.

3. Kamerun-Törökország 2

A vb-bronzérmes török csapat legutóbb Pozsonyban győzte le Szlovákai együttesét Eb-selejtezőn 1-0-ra. A kameruniaik elleni mérkőzés sem lesz azonban sétagalopp számukra, de ismerve a török gárda erejét itt sem lesz lehetetlen a győzelem megszerzése.

4. USA-Brazilia X 2

A világbajnok brazil csapat világkörüli turnéja során eddig csak győzelmeket aratott, legutóbb Nigériát intézte el simán 4-0-ra. Nem hinnénk, hogy az amerikaiak ellen kénytelenek lennének vereséggel elhagyni a játékteret.

5. Alavés-Valladolid 1

A spanyol bajnokság utolsó fordulójában a már kiesett hazai gárda szépen akar búcsúzni a bennmaradt csapattal szemben, amelynek ez a meccs már csak levezetésnek számít.

6. Barcelona-Celta Vigo 1

A Celta Vigo számára még van remény a Bajnokok Ligájában való indulásra, a Barcelona viszont azért harcol, hogy juthasson neki is egy hely a nemzetközi porondon. A katalánok az esélyesebbek ebben a küzdelemben.

7. Deportivo-Espanyol 1

A hazaiak számára nem lesz nehéz feladat „elintézni" a már minden veszélytől megszabadult Espanyol csapatát. Nem beszélve arról, hogy a helyiek nem szeretnének lecsúszni a dobogóról sem.

8. Mallorca-Málaga 1

A Mallorca számára még fontos lehet e meccs megnyerése, hogy végül is minél jobb helyezést érjen el a bajnokság befejezése végén.

9. R. Santander-Osasuna 1 X

Csupán presztizs csatának számít a két, már megkapaszkodott gárda találkozója. A hazaiak az esélyesebbek, de nem elképzelhető a vendégek pontszerzése sem.

10. Real Madrid-Athletico Bilbao 1

A királyi gárda magasan a találkozó esélyese, még akkor is, ha a vendégek mindent elkövetnek majd a pontszerzés érdekében, ami akár UEFA Kupa szerepléshez is segítheti őket.

11. Real Sociedad-Atl. Madrid 1 2

Úgy alakulhatnak a dolgok, hogy még mindkét csapat érdekelve lesz a győzelem megszerzésére, s ez kupaszerepléssel kecsegtetheti őket.

12. Sevilla-Valencia X

A két egyforma erősségű gárda találkozóján a legvalószínűbb eredmény a pontosztozkodás lehet, habár a vendégek nagyon jól játszanak idegenben és lehet, hogy nem nyugszanak bele a békés „ikszbe".

13. Villarreal-Betis 2

A hazaiak még győzelmük esetében sem tudják pontszámban beérni vendégüket, ezért nincs mi motiválja őket, egész biztosan nem fognak teljes erőbedobással harcolni.

13+1. Japán-Kolumbia X

A Japánok sorra játsszák barátságos mérkőzéseiket a különböző európai és dél-amerikai csapatokkal. És nem is teszik rosszul dolgukat, hiszen eddig számos döntetlent értek el. Most is inkább ez az eredmény várható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Del Piero megszerzése a Barcelona új célja

Joan Laporta, a Barcelona nemrégiben megválasztott elnöke azon fáradozik, hogy elcsábítsa Torinóból… Tovább olvasom