Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tóth Mihály még nem volt ilyen helyzetben

A norvég bajnokságban röpke három hét a nyári szünet. Ezt kihasználva hazautazott a három éve soproni színekben gólkirályi címet szerzett, két esztendeje pedig Magyar Kupát nyert csatár, a jelenleg a norvég Fredrikstadt alkalmazásában álló Tóth Mihály.
A soproni csapatnál jelen pillanatban kapus- és csatárposzton van betöltésre váró hely, ráadásul Tóth Mihály hazautazott, így értelemszerűen felvetődött esetleges visszatérése.

– Meddig marad itthon, pár napig vagy hosszabb időre?

– Tíz nap pihenőt kaptunk, ez jövő szerdán jár le, akkor vissza kell utaznom.

– Úgy tudjuk, eddigi stabil helyzete sokat romlott a Fredrikstadtnál.
– Az előző szezonban huszonhat meccsből huszonkét találkozón pályára léptem, nyugodtan mondhatom, meghatározó játékosnak számítottam. A Norvég-kupát is megnyertük, s mégis edzőt váltott a csapat. Az új szakvezető egy svéd szakember, akinek a szakmai elképzeléseibe úgy tűnik, nem férek be. Ezt elég nehéz megemészteni, elsősorban azért, mert ilyen helyzetben még sosem voltam a pályafutásom során. Nem tagadom, éppen azért, mert úgy látom, nincs túl sok esélyem bekerülni a csapatba, szeretném felbontani a szerződésemet, s olyan helyre kerülni, ahol játszom.

– Ez lehet akár Magyarország, s azon belül Sopron is?

– Tény, hogy telefonon megkerestek a soproni vezetők és más érdeklődés is volt. Mindenkinek ugyanazt mondtam, amit most, hogy egyelőre a Fredrikstadthoz köt a szerződésem, amelyet szeretnék felbontani. Viszont amíg ez nem történt meg, addig nem tudok érdemben senkivel sem tárgyalni.

– Mennyire van képben a soproni változásokat illetően?

– Pintér Zoli barátommal folyamatosan tartottam a kapcsolatot még kint Norvégiában. Tudom, hogy a régi csapatból ő és Fehér Zoli is visszatért Sopronba. Saját magammal kapcsolatban viszont egyelőre többet nem tudok mondani. A jövő hét közepén szeretnék már úgy visszautazni, hogy többek tudok arról, mi a terve velem a Fredrikstadtnak.

Botár László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatérés két év után

Labdarúgás - Két év távollét után tért vissza Sopronba Pintér Zoltán, a Magyar Kupa-győztes soproni csapat középpályása. Időközben Diósgyőrben és a Vasasnál futballozott. Tovább olvasom