Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Tóth Máté Adebayorékkal edzett

Labdarúgás - Óriási lehetőség előtt áll Tóth Máté, a Győri ETO FC labdarúgója. Az utánpótlás-válogatott játékos vasárnap óta ugyanis az angol élvonalban szereplő világhírű Arsenalnál vendégeskedik.
Tóth Máté az olasz Empoli korosztályos csapatától került tavaly nyáron Győrbe. Hogy tehetséges labdarúgó, azt jól bizonyítja, hogy játszott valamennyi Ligakupa-mérkőzésen, sőt, két bajnokin is tagja lehetett az élvonalban szereplő együttesnek.

Gyors, megbízható, technikás védőnek tartják, olyannak, akiből nagy játékos lehet. Európa-szerte ritka a jó képességű, megbízható védő. Egész ősszel figyelték különböző csapatok játékosügynökei, végül aztán mégis az döntött, hogy Egervári Sándor korábbi vezetőedző felhívta az európai hírű menedzsert, Varga Sándort és a figyelmébe ajánlotta a tehetséget.

Varga Sándor Kárpátaljáról származik, egy ideig edzősködött az arab világban, manapság a játékosok menedzselésével foglalkozik. Varga segített annak idején az ukrán Andrij Sevcsenkónak és Szergej Rebrovnak is.

Elismert, megbízható szakember, éppen ezért bejáratos a leghíresebb klubokhoz is, ráadásul jól ismerik a szakemberek, így Arsene Wenger is, az Arsenal menedzsere.

Az ő ajánlására fogadta az Arsenal a fiatal Tóth Mátét, s már a védő túl van az ismerkedésen, hiszen vasárnap óta tartózkodik Londonban.

A játékos részt vett az Arsenal ifjúsági csapatának edzésén, de ott lehetett a felnőttek között is, így elmondhatja magáról, hogy együtt gyakorolhatott Adebayorékkal, ennélfogva kezet foghatott Arsene Wengerrel is.

Tóth Máté vasárnap érkezik vissza Győrbe, hogy aztán bekapcsolódjon az ETO munkájába. A fiatal játékost egyébként amatőr szerződés köti az ETO-hoz, ám szeretne a profik között játszani, s amennyire örömmel tölti el az egyhetes angliai vendégeskedés, annyira aggodalommal tölti el, hogy nem lehet ott az ETO gyakorlásán, ennélfogva Dragoljub Bekvalac vezetőedző csak később győződhet meg képességeiről.

Varga Sándor menedzser kérdésünkre elmondta, noha Londonban látta először játszani, edzeni Tóth Mátét, tehetséges futballistának tartja, s arra mindenképpen érdemesnek, hogy egyengesse karrierjét: „Jó barátságban vagyok Egervári Sándorral, akit remek edzőnek tartok, és nem tévedett, amikor felhívta Mátéra a figyelmemet. Persze nem könnyű manapság a profi világban szerződéshez jutni, de így is óriási lehetőség előtt áll a fiatal játékos."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két játékos még reménykedhet

Labdarúgás - Több próbajátékos is megfordult a Győri ETO FC együttesénél a felkészülés kezdete óta.… Tovább olvasom