Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Történelmi meccs a Donyeckkel

Ma este fél kilenckor Sopron sporttörténetének legjelentősebb labdarúgó-mérkőzése kezdődik.

Ma este a Soproni Városi Stadionban játssza  futballtörténetének első UEFA-kupa-találkozóját a város élvonalbeli együttese, az FC Sopron. Az ellenfél az ukrán Metalurg Donyeck gárdája.

A héten a soproniak szakvezetője, Csank János – talán nem túlzás képletesen ezt állítani – az ukránokkal feküdt s kelt. A múlt hét végén Donyeckben járt technikai vezető, Horváth Péter tapasztalatait meghallgatva, valamint a Metalurg mérkőzéseiről kapott videokazetták elemzése után a következő véleménye alakult ki az ellenfélről:
„Edzői szemmel nézve bizony nem egy ideális ellenfél, nem egy álomcsapat a Metalurg – fejtegette Csank.

Csank János
– Vannak játékosaik a román élvonalból, olyanok, akik korábban a két bukaresti nagycsapatban, a Dinamo és a Steaua együttesében futballoztak. Időnként rendszert váltanak mérkőzés közben, tehát taktikailag képzett,  jól felkészített társaság a Metalurg, és fizikálisan ugyancsak, labdarúgói gyorsak, kemények s az biztos, hogy erővel végig fogják bírni a kilencven percet.

Nem cifrázzák túl a játékot, tehát nem igazán látványos a futballjuk, ám játékosai letámadnak, sokat ütköznek, szóval kifejezetten kellemetlen ellenfél a donyecki csapat.

Minden poszton vannak jó képességű futballistáik, legfőbb erényük talán mégis az egység. A megszerzett labdák után gyorsan mennek át védekezésből támadásba, jól zárkóznak fel a középpályán futballozók második hullámban, és hibázásra tudják kényszeríteni az ellenfelet."

Csank János még hozzátette, hogy az Ukrajnából kapott információk alapján egy stabil, erős anyagi háttérrel rendelkező együttes lesz az FC Sopron ellenfele. Vélhetően a Metalurg – bár ott is volt némi játékosmozgás – jelenlegi kerete azért régebb óta van együtt, mint a soproni alakulaté. Hogy ez ellen a szívós, roppant kellemetlennek tűnő rivális ellen mi vezethet eredményre, arról a következőket mondta a soproniak mestere:

„Van elképzelésem, hogyan lehet megtalálni ellenfelünk sebezhető pontját. Talán keresztlabdákkal át lehet jutni a letámadásukon, ezt követően pedig túl kellene játszani a hátsó alakzatot. Persze minden elképzelés annyit ér, amennyit a játékosok meg tudnak belőle valósítani. Ami biztos, az az: lerohanni nem lehet a Metalurg csapatát. Nem szabad idegesen, kapkodva futballozni, nyugodtan, türelmesen kell játszani az ukránok ellen. Jó lenne úgy nyerni, hogy nem kap gólt a csapat. A pápai győzelem mindenképpen jót tett a társaság hangulatának. Sifteren kívül mindenki egészséges és harcra kész."

Ma délelőtt Csank János könnyed átmozgató edzést tart csapatának, majd közös ebéd következik. A soproni játékosok a stadionban a kezdés előtt két órával találkoznak, amikor félórás taktikai értekezletet tart a szakvezető.A soproni csapatkapitány, Bagoly Gábor abban az időszakban találkozott ukrán csapatokkal, amikor még a Dunaferrben játszott.

„Amikor Cipruson edzőtáboroztunk, mindig voltak ott ukrán csapatok, s játszottunk is velük felkészülési mérkőzéseket. Emlékszem, nemegyszer botrányba fulladtak, félbeszakadtak az ellenük játszott meccseink. Ütöttek, vágtak, rúgtak, kis híján haraptak is. Persze mi sem akartunk adósok maradni. Az ukránokra az jellemző, hogy kemények, gyorsak, hajtósak. Ami a Metalurgot illeti, videóról nézve az tűnt fel, hogy nagyon jó felépítésűek, vagy négy 190 centi körüli játékosuk van. Emellett gyorsan mennek át védekezésből támadásba, úgyhogy nehéz párharc vár ránk, de megpróbáljuk sikerrel venni az akadályt."

Bár a kezdőcsapat egyik legfiatalabb tagja, mégis talán a legnagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a kiváló formában lévő kapus, Balogh János. Legutóbb Pápán a 21-szeres olimpiai válogatott kapuvédő tizenegyest hárított, s ezzel főszerepet játszott a három bajnoki pont megszerzésében.

„Az UEFA-kupában pár éve, még Debrecenben védtem a híres francia csapat, Bordeaux ellen, ám ukrán ellenféllel ez idáig nem találkoztam pályafutásom során. Amit a videóról láttam, az alapján egy technikás, dinamikus, gyors játékosokból álló csapat a Metalurg, de úgy érzem, vagyunk annyira jók, hogy hazai pályán előnyt szerezzünk."
A párharc visszavágójára két héttel később kerül sor Donyeckben.
Fülöpékre valószínűleg nagyobb erőpróba vár, mint a Pápa elleni mérkőzés volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasas visszatért az ETO - ba

Újabb labdarúgó érkezik az ETO FC-hez. Vasas Zoltánnal hétfőn megegyezett a győri klub vezetése. Tovább olvasom