Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Törtek-zúztak, gyújtogattak: félbeszakadt az olasz-szerb meccs-videók

Az Olaszország - Szerbia mérkőzésen a játékosok már a kezdő sípszó előtt kénytelenek voltak visszavonulni az öltözőbe.
A rohamrendőrök a szerb tábor előtt vonultak fel a biztonsági szolgálattal kiegészülve. A pályára folyamatosan tűzijátékok és egyéb tárgyak repültek az arcukat eltakaró szerb szurkolók felől.

A játékosok közben kijöttek az öltözőből és elkezdtek melegíteni. de a mérkőzés még mindig nem kezdődhetett el. 21:20-kor a rendőrség megkezdte a bevonulást a szerb szurkolók szektorába, miközben a játékosok felsorakoztak a himnuszokhoz. A szerb himnuszt elnyomta füttyszó, úgy látszik, az olaszok nem tűrték jól, hogy elrontották szórakozásukat. A másik oldal sem marad adós, ám a hazai közönség túlénekelte a szerb füttyöt.

Így kezdődött..


A mérkőzést nem sokkal fél 10 előtt kezdte meg a két csapat. A játékot sokáig nem élvezhették a nézők, mivel már a 8. percben meg kellett szakítani a meccset a folyamatos dobálózások miatt. A szerb tüntetők egyébként már a nap folyamán összecsaptak a rendőrökkel Genova utcáin, így félő, hogy újabb utcai zavargások törhetnek ki.


A szerb szurkolók kritizálták saját kapusukat, amiért a Zvezdából a Partizánba igazolt, Sztojkovics így nem vállalta a szereplést. Elképzelhető, hogy az olaszoknak adják a mérkőzést 3-0-ás végeredménnyel.



A játékosok látszólag folytatni szerették volna a meccset, ám a játékvezetők és az UEFA-megfigyelő döntése alapján lefújták a mérkőzést. Igaz, a magyar média többsége szerint az Újpest - Fradin látott botrányok nyugaton elképzelhetetlenek, láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. Nyugat-Európában sem teljesen megoldott a stadionok biztosítása, kár is lenne tagadni és ez nem is az NB1-ben, hanem egy Európa-bajnoki selejtezőn történt...

Olvasóink írták

  • 3. Csetneky 2010. október 13. 16:05
    „Jól kiszúrtak a saját csapatukkal, most meccs nélkül meglesz a zakó.”
  • 2. arrabonem 2010. október 13. 10:36
    „Nyomatékosították, hogy van helyük az EU-ban, nem a Balkánhoz tartoznak.”
  • 1. miracle 2010. október 13. 09:45
    „"Az Olaszország - Szerbia mérkőzésen a játékosok már a kezdő sípszó előtt kénytelenek voltak visszavonulni az öltözőbe."
    "A mérkőzést nem sokkal fél 10 előtt kezdte meg a két csapat."
    Ezek szerint az öltözőben fociztak...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: magabiztos siker a Vác ellen

A női kézilabda bajnokság hatodik fordulójának rangadóján a címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán… Tovább olvasom