Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Törökverés: Magyarország-Törökország 3-1

Tétmeccsen a török válogatottat utoljára 1952-ben győztük le. Ez ma végre újra sikerült. Pátkai Máté remek cserének bizonyult, az ETO játékosának döntő érdeme volt a második magyar gólban. Fotók.

Sikerült megtörni a török átkot, és Puskásék után újra legyőztük tétmeccsen Törökországot. Az első fél óra nem a miénk volt, a szurkolóktól az "Ébresztő!"-t is megkapta a magyar válogatott. Erdinc góljánál lemaradt a védelmünk. Aztán sikerült talpra állni, még ha ehhez Demirel kapitális hibájára is szükségünk volt. A második félidőben aztán Szalai épp olyan gólt lőtt, mint amilyen gólt mi kaptunk. Gera büntetője pedig eldöntötte a meccset, amelyet a második félidő túlnyomó részében mi irányítottunk.

Csapatunk ezzel 9 pontos a csoportban. A hollandok 4-1-re verték a románokat. Az észtek 1-0-ra verték Andorrát. A csoportot 12 ponttal Hollandia vezeti, Magyarországnak és Romániának 9-9 pontja van (a gólkülönbségünk nekünk jobb). Az észtek és a törökök 3 pontosak (a gólkülönbség Törökországnak kedvez), Andorrának nincs még pontja.


Vb-selejtező: Magyarország-Törökország 3-1

90+2. perc - Lerántás után szabadrúgás. Alig megy mellé.

90. perc - Még négy percig tart a meccs. Ennyit hosszabbít Orsato.

88. perc - Egyre kétségbeesettebben támadnak a törökök, de hiába.

87. perc - Varga kap remek ütemű passzt Gerától, aztán lerántják az ötösön, de ezért már nem ad tizenegyest a játékvezető.

86. perc - Gera üt kézzel a labdába. Sárga lap jár a tettéért.

83. perc - Szalai marad lenn egy ütközés után. Hordágyon viszik le a pályáról, de fél perccel később már ismét a pályán a magyar kilences.

80. perc - Zúg a "Még egyet!"-kórus. A törökök veszik magukra a felszólítást, és megint egyedül vezetik a kapunkra a labdát - az olasz sípszava harsan azonban. Lesen indult a piros mezes játékos.

79. perc - Török szöglet után Bogdán his híján beesik a kapuba labdástól. Szerencsére a labda nem volt benn...

78. perc - Pintér Ádám jön Hajnal Tamás helyére - ez pedig a mi utolsó cserénk.

77. perc - Szalai kis híján labdát csen, amikor a törökök hazaadják azt.

75. perc - Erkin-Bulut csere a törököknél. Ők már nem cserélhetnek többet.

73. perc - A ma remekül játszó Koman helyére egy újabb győri játékos jön: Koltai Tamás.

71. perc - Erdinc tör a kapunkra, Bogdán lábbal véd.

68. perc - Pár perc unalom után a tizenhatosunkon belül eleső Sahin borzolja a kedélyeket. Pontosabban az, hogy a törökök szerint 11-est kellett volna ítélni, a játékvezető szerint azonban semmi sem történt.

66. perc - Mexikói hullám a stadionban. És a sajtópáholyban is. :) A török drukkerek erre most - érthetően - nem vevők.


Fotók: MTI.

63. perc - Ekici helyére Sararer érkezik a vendégeknél.

60. perc - Korkmaz mászik rá Szalai hátára, ez is török sárga lap.

56. perc - A Hajnal beadására érkező Komant lerántják a tizenhatoson belül. Sárga lap a Altintopnak, büntető nekünk. Gera balra lövi, Demirel jobbra vetődik. 3-1

54. perc - Szalai remekül tartja meg a labdát, lerántják, de nem szólal meg  az olasz sípja.

52. perc - Pátkai kap sárgát.

50. perc - Pátkai remekül viszi el a labdát a középpályán, kiteszi a szélre Gerának, aki középre passzol, a hosszún érkező Szalai pedig a hálóba. 2-1

46. perc - Elek Ákos helyett a győri Pátkai Máté, Tunay Torun helyett Aydin Yilmaz a pályán.

Az első tíz perc válogatottaktól méltan színvonalat hozott, majd a "szokásos" védelmi hibáinkból kaptunk egy gólt. Bizakodásra adhat okot, hogy az első félidő utolsó 15 perce a magyar csapaté volt, s több gólhelyzetet is sikerült kialakítani. 

Vége az első félidőnek.

45+2. perc - A törökök szemmel láthatóan alig várták, hogy sípjába fújjon az olasz játékvezető, mire Hajnal megszerezte a labdát, s rögtön vége lett az első játékrésznek..

45. perc - Két percet hosszabbít az olasz bíró.

44. perc - Szalai kapott "aranylabdát" közvetlenül a török kapu előtt, de egy ütemet kivárt, s ez elég volt ahhoz, hogy szereljenek a törökök. Az is igaz ugyanakkor, hogy két védő is erősen rángatta a magyar csatárt. 

42. perc - Újabb magyar szöglet, újabb Korcsmár fejes, de a vezetést most sem tudtuk megszerezni. 

41. perc - Koman vállalkozott lövésre éles szögből, mely a bal felsőbe tartott, de egy török fej menteni tudott.

39. perc - Szalai bűvölte a labdával a török védőket, de Gera fejéig nem jutott el a játékszer. A támadást követő magyar szögletet szépen rúgta be Hajnal, de Korcsmár fejéről magasan kivágódott a labda a török kapu felett. 

38. perc - Az első félidő végére teljesen kiegyenlített a játék képe.

35. perc - Sahin bombázta ki a labdát a stadionból, de védelmünkből senki sem mozdult ki a török játékosra - légüres térből löhetett a vendégek 10-es számú játékosa.

32. perc - Egyenlítettünk! Koman beadását szó szerint bevédte Demírel. Óriási kapushiba volt, de így újra meccsben vagyunk, s az utolsó öt percben egész jó játékot mutatott be csapatunk! 1-1. 

31. perc - Két magyar szöglet rövid időn belül, de egyik sem okozott komoly problémát a törökökönek. Az elsőnél Erkin reklamált, ezért sárgát kapott.

29. perc - Hajnal tört be a török 16-oson belülre, kemény lövését Demírel fogta.

27. perc - Végre magyar támadás: Szalai vezette fel szépen a labdát a török 16-osig, majd Hajnalnak passzolt, aki Gera maradjunk annyiban, hogy nem élete labdakezelését mutatta be.

23. perc - Sahin szabadrúgása után Mevlüt Erdinc mint kés a vajon "gyalogolt" át a védelmünkön, majd könnyűszerrel vette be az ötösről a magyar kaput. 0-1.

19. perc - A második török szögletet követően Erkin próbálta Bogdán kapuja felé pördíteni a labdát, de labda nem jutott el a magyar kapuig.

16. perc - Elek Ákos kapott jogos sárgát teljesen felesleges szabálytalanságért.

15. perc - Hajnal ívelt Szalai elé, de hatalmas termetű csatár elől a török kapus, Demírel összeszedte a labdát.

10. perc - Hajnal Tomi szabadrúgása veszélytelen volt a kapura, de legalább eljutottunk a török kapuhoz.

9. perc - Sajnos, egyelőre a kapunkhoz szögeznek bennünket a törökök. Most Hamit Latintop 30 méterről, szabadrúgásból bombázott kevéssel a magyar kapu fölé.

3. perc - Az első szöglet a törököké, s az első veszélyes lövés (Belözoglu) is, mely szerencsére elakadt a védősorunkban.

1. perc - A magyar válogatott kezdte a mérkőzést.

Kezdőcsapatok

Magyarország: 1 Bogdán - 3 Vanczák, 4 Kádár, 6 Elek, 8 Varga József - 21 Korcsmár Zsolt, 17 Mészáros Norbert, 10 Gera Zoltán, 11 Koman Vladimir, 20 Hajnal Tamás - 9 Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.

Törökország: 1 Demírel - 2 Korkmaz, 3 Kaldirim, 5 Belözoglu, 6 Altintop, 8 Ekici, 10 Sahin, 11 Torun, 19 Erdinc - 20 Erkin, 21 Toprak. Szövetségi kapitány: Abdullah Avci. 

Előzetes

A magyar válogatott kedden átmozgató edzést tartott, valamint egy technikai értekezletet is, amelyen Egervári Sándor ismertette a játékosokkal az esti kezdőcsapatot (de ez csak kora este, a mérkőzés előtt lesz publikus).

A keretből mindenki vállalja a játékot, csak a két eltiltott, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs hiányzik az együttesből. A két kulcsjátékosunk hiánya komoly veszteség, de jó ómennek is felfogható, egy évvel ezelőtt ugyanis mindketten kihagyták a svédek elleni Eb-selejtezőt, amit a csapat távollétükben is meg tudott nyerni - írja az mlsz.hu.

A török válogatott is átmozgató edzést tartott volna délelőtt, ám a nagy eső és a felázott talajú pálya miatt úgy döntöttek, hogy elmarad a gyakorlás. A technikai értkezelet ezzel szemben rendben lezajlott, ezen eldőlt, hogy a magyar válogatott tiszta fehérben szerepel, a törökök tiszta piros szerelésben játszanak a mérkőzésen.

Németh Krisztián, Szabics Imre, Hajnal Tamás és Gera Zoltán (b-j) játszanak a Puskás Ferenc Stadionban október 16-án megrendezésre kerülő Magyarország-Törökország világbajnoki selejtező mérkőzésre kés
Németh Krisztián, Szabics Imre, Hajnal Tamás és Gera Zoltán (b-j) játszanak a Puskás Ferenc Stadionban október 16-án megrendezésre kerülő Magyarország-Törökország világbajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában 2012. október 15-én. MTI Fotó: Beliczay László

Előzmények:
Magyar-török focimeccsből eddig hivatalosan tíz volt. Az elsőt 1952-ben rendezték Kotka városában, a helsinki olimpián - itt 2-0-ra nyert a magyar válogatott. Tétmeccsen a törökök ellen ez volt ezidáig az utolsó győzelmünk. Az ezt követő 44 évben csak barátságos meccseket játszottunk: 1956-ban Puskásék Isztambulban 3-1-re kikaptak, '62-ben Budapesten már mi 2-1-re nyertünk. Ezzel magyar győzelmi sorozat kezdődött: 1982-ben Győrben 5-0, 1984-ben Isztambulban 6-0-ra, 1988-ban Budapesten 1-0-ra, 1990-ben ismét Budapesten 4-1-re nyertünk a törökök ellen. Aztán az angliai Eb-re jutásért egy selejtezőcsoportba kerültünk, az első meccs Budapesten 2-2-vel ért véget (két gólunkat Kiprich József és Halmai Gábor szerezte), a visszavágón Isztambulban 2-0-ra aztán kikaptunk. A 2008-as svájci-osztrák Eb selejtezőire is egy csoportbe kerültünk a törökökkel, idehaza 1-0-ra kaptunk ki, idegenben pedig a skót Dougal játékvezető emlékezetes hibáját követően 3-0-ra nyertek a törökök (ezen a meccsen állította ki jogtalanul Gerát a játékvezető).

Reméljük, két sorozat végre megtörik. Egyfelől Halmai Gáboré - ő volt utoljára eredményes Törökország ellen 1994. szeptember 7-én. A másik sorozat 1952 óta tart: tétmeccsen utoljára ekkor tudtuk legyőzni Törökországot.

A Trollfoci Facebook oldala szerint úgyis mi nyerünk, hiszen az egerváriak mindig legyőzik a törököket...

Olvasóink írták

  • 15. ember2 2012. október 18. 21:12
    „Legyünk őszinték, ebben a győzelemben kicsit a bíró is benne volt.”
  • 14. zsi-ci 2012. október 17. 19:10
    „https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=VRNkAH_scfA#!”
  • 13. Hyppolit 2012. október 17. 17:23
    „Szerintem felesleges a "fröcsögés". Én örülök a győzelemnek. Jobb lett volna, ha kikap a csapat? Mindenki tudja, hogy a világ-ranglistán kb. hanyadikak vagyunk (fociban), de ez nem von le semmit a tegnap esti győzelem értékéből. Még akkor sem, ha netán nem lesz folytatás...”
  • 12. BudaiKr 2012. október 17. 17:18
    „Kótyesz és Lipesz naon hiányzott a kezdöböl Pátesz bizonyitotta hogyott a helye a legjobbak között.”
  • 11. friedel 2012. október 17. 15:30
    „Bumburnyák, most megismételtük az 1552-es egri gyözelmet, igaz, inkább fociban, mint háboruban. ?gy jobb. Brazilia még nagyon messze van, de szurkolok, teljes erömböl.”
  • 10. kuller 2012. október 17. 14:04
    „akkor most drágább lesz a kebab???”
  • 9. steak75 2012. október 17. 13:15
    „ja meg elfelejtettem írni: épp a törökök ellen állították ki gerát, a jogos tizi megítélése helyett egy korábbi meccsen.
    kondjuk úgy kvittek vagyunk!”
  • 8. drKotász 2012. október 17. 12:46
    „Nem kellene bántani Pátkait, egy kicsit túl volt pörögve és nem egy ilyen meccsen kellett volna bedobni. Ahogy telt az idő lenyugodott egy kicsit és voltak jó megmozdulásai. Jó lesz ő csak kell egy kis idő és több meccs neki.”
  • 7. bumburnyák 2012. október 17. 10:10
    „"Még hogy a történelem nem ismétli önmagát...1552 október 16-án Egerben a maroknyi magyar védősereg az utolsó török támadást is visszaverte és így a szultán serege 17-én megkezdte a visszavonulást."
    2012 október 16-án a magyar futball válogatott maroknyi csapata Egervári (!) vezetésével 3-1 re verte az esélyesebb török gárdát, így azok 17-én megkezdhetik a visszavonulást!"”
  • 6. mekkmester 2012. október 17. 09:51
    „jó meccs volt!”
  • 5. fdrabin 2012. október 17. 08:00
    „Legalább nyertünk. Ez mindenképp dicsérendő. De amit Pátkai csinált:) Az egri várról is leesett volna az a szerencsétlen janicsár, ha ilyet rúgnak bele.:) A lényeg, hogy nem fújták be a 11-est.”
  • 4. zsír.a.buli? 2012. október 17. 07:18
    „szép volt falábúak. ettől még a vb. elérhetetlen marad.”
  • 3. sziszka69 2012. október 17. 06:16
    „Még hogy Pátkainak nagy érdemei voltak a második golban!Alig hogy beállt az első labdaérintésből sárga majd később csinált egy ezer százalékos 11-est amit a biro nem adott meg és sárgát kellett volna kapnia érte amivel ugye már jár a piros is.A másik győri meg labdába sem ért!”
  • 2. rázó 2012. október 16. 23:46
    „"68. perc - Pár perc unalom után a tizenhatosunkon belül eleső Sahin borzolja a kedélyeket. Pontosabban az, hogy a törökök szerint 11-est kellett volna ítélni, a játékvezető szerint azonban semmi sem történt."
    Na szóval , érdemét nem kisebbítve, de a török lábába Pátkai akkorát rúgott, hogy az élményszámba ment.”
  • 1. Perth 2012. október 16. 22:36
    „Szép volt fiúk!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egervári Sándor: `Pátkai mozgékonysága, kreativitása komoly haszon a magyar csapatnak´

A kisalfold.hu kérdésére Egervári Sándor szövetségi kapitány elismerően nyilatkozott az… Tovább olvasom