Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Törökországba repült a Sopron

Csoportjában mindhárom mérkőzését elveszítette, így nem jutott tovább az FC Sopron együttese.

Az FC Sopron számára nem a legjobban sikerült a teremtorna fináléja Debrecenben, ugyanis mindhárom mérkőzését elbukta, így utolsóként zárt a csoportjában. Túlságosan nem keseredett el a gárda – bár azért jobbra számítottak –, elvégre nem a teremre, hanem a nagypályás szezonra készülnek a soproniak.

Hibák és fejetlenség

Feczesin Róbert, aki a döntőn a soproniak első gólját szerezte büntetőből, így vélekedett: „Jobb szereplésre számítottunk, messze elmaradtunk a várakozástól. Kispályán villámgyorsan változnak az események, bizonyos esetekben lassan reagáltunk, máskor pedig súlyos egyéni hibákat vétettünk, jómagam is, mások is. Sajnos ez most nem sikerült, ettől kezdve azon dolgozunk, hogy a nagypályás szezonban sikeresek legyünk."

Horváth András, a soproni csapat kapitánya így értékelte a debreceni szereplést: „Külön a teremtorna döntőjére nem gyakoroltunk túl sokat, de ha már eddig eljutottunk, szerettünk volna minél jobban szerepelni. Amikor hátrányba kerültünk, azonnal próbáltunk javítani, de időnként elég fejetlenül mentünk előre. Ellenfeleink ezeknél a szituációknál lekontráztak bennünket és gólokat szereztek. Mostantól a tavaszi szezonra készülünk, szeretnénk nagypályán majd úgy futballozni, hogy visszatérjen a közönség a soproni stadionba."

Ennek érdekében sokat tehet a csapat a ma kezdődő kéthetes törökországi edzőtáborozás során, melyre nem utazik el Rabóczki Balázs. A távozni készülő kapus azért nem megy társaival Antalyába, mert ha kap olyan ajánlatot, amely mind a klub, mind pedig az ő számára megfelelő, akkor el tudjon esetleges új állomáshelyére utazni.

Három soproni Szalontán

Amint arról már beszámoltunk, a soproni együttes három ifjú labdarúgója, Cristian Cigan, Demjén Gábor és Feczesin Róbert a soproni klub többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz másik együttese, a román Liberty Salonta junioregyüttesét erősíti majd egy nagyszabású olaszországi korosztályos tornán, így ez a három labdarúgó Debrecenből azonnal Szalontára utazott, ahonnan a helyiekkel együtt a tervek szerint február 3-án utaznak el az olaszországi Viareggióba, ahol Európa egyik legnagyobb juniorklubtornáján vesznek részt. E tornán spanyol, angol, német és olasz sztárcsapatok junioregyüttesei szoktak szerepelni.
A három soproni futballista a tervek szerint majd Olaszországból utazik a csapat után. Hogy pontosan mikor csatlakoznak a Csertői Aurél vezette gárdához, az attól függ, hogyan szerepelnek a szalontaiakkal Viareggióban.

Paraguayi próbajátékos

A soproni együttes többi tagja hétfőn reggel Budapestről repült Törökországba. A fővárosban csatlakozott a gárdához a múlt héten a Sheffieldnél próbajátékon járt Birtalan Botond. A ghánai kapusnak, William Amamoo-nak úgy sikerült vízumot intézni, hogy szerdán mehet a többiek után. Mivel a kapus, Heinrich Márk még Portugáliában van, egy nagyon fiatal kapuvédő, Hajgató Levente is kiutazik a társasággal.
Köteles Zsolt, a soproni klub ügyvezetője elmondta: az edzőtáborban csatlakozik az FC Sopron együtteséhez José Luis Colman, aki 22 éves paraguayi középpályás, s hazája első osztályú bajnokságában futballozott. Az ügyvezető beszámolt róla: négy edzőmeccs időpontját kötötték le Antalyában, de a szakvezetés szeretne még több felkészülési találkozót.

A tervezett mérkőzések

Január 31.: FC Sopron–FC Szöul (koreai). FEBRUÁR 3.: FC Sopron–Sturm Graz (osztrák). FEBRUÁR 7.: FC Sopron–Vaslui (román). FEBRUÁR 10.: FC Sopron–MTZ Ripo (fehérorosz).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria után, Ausztrália előtt

Ausztriai sífutó-edzõtáborukat megszakítva Gyõrött készül szerdáig a magyar férfiválogatott. Idén is Európa-bajnokság és világbajnokság vár a kajak-kenusokra. A gyõri versenyzõk bizakodóak az idei versenysorozat elõtt. A jövõ hét közepéig Gyõrött készül a magyar férfiválogatott, így a gyõri vízisporttelepen edz a klub alkalmazásában álló háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, valamint a két fiatal tehetség, Ben - kõ Zoltán és Kadler Viktor. Tovább olvasom