Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Torna - Harmadik a Győri AC a férfi csapat versenyben

A nőknél a KSI SE, a férfiaknál a Vasas SC nyerte a csapatversenyt a Csányi Rajmund Tornász Alapítvány és a Magyar Torna Szövetség nemzetközi versenyének első napján a budapesti Körcsarnokban.
Egyéni összetettben az orosz Mihail Kudasov és Viktorija Komova győzött. A viadal első napján délelőtt az utánpótlás korúak, délután pedig a felnőttek versenyeztek. Utóbbiak számára az egyéni összetett egyben selejtező is volt a vasárnapi szerenkénti finálékra. A legjobb magyar - a szövetség tájékoztatása szerint - az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Kardos Botond lett, aki a második helyen végzett Kudasov mögött. A dobogó harmadik fokára Vágner Levente személyében szintén magyar versenyző állhatott fel. A nőknél a papírforma jött be: a világ- és Európa-bajnok Komova nyakába került az aranyérem. A svájci Caterina Barloggio végzett a második, míg Csillag Tünde a harmadik helyen. A csapatokat egy-egy serdülő, ifjúsági és felnőtt tornász alkotta. A nőknél a Péter Sára, Honti Kitti, Divéky Luca hármas bizonyult a legjobbnak, a férfiaknál a Rengei Balázs, Vida Kornél, Kardos Botond trió győzött.

Eredmények

Egyéni összetett, férfiak:
1. Mihail Kudasov (orosz) 85,750 pont
2. Kardos Botond (Vasas SC) 82,700
3. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 82,150

nők: 1. Viktorija Komova (orosz) 55,900 pont
2. Caterina Barloggio (svájci) 51,300
3. Csillag Tünde (Delfin SI SE) 51,200

csapat: férfiak: 1. Vasas SC (Rengei Balázs, Vida Kornél, Kardos Botond) 227,350 pont
2. FTC Ybl Tervező 225.450
3. Győri AC 223.350

nők: 1. KSI SE (Péter Sára, Honti Kitti, Divéky Luca) 150,800 pont
2. Delfin SI SE 143,900
3. Horvátország 137,400

Vasárnap a felnőttek szerenkénti döntőit rendezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kézilabda BL - Drámai csatában nyert a Veszprém Szkopjéban

Drámai csatában egy góllal nyert a Veszprém a Vardar Szkopje csarnokában. Tovább olvasom