Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Torna - Dicső elődök nyomdokain a győri tornász

Mészáros Krisztofer tizenhárom évesen korosztálya egyik legjobb tornásza az országban. Tavaly négy országos bajnoki címet gyűjtött be és az Olimpiai Reménységek Versenyén is első lett az ifjúsági válogatott tagjaként.
Mészáros Krisztofer hat éve sportol és jelenleg a Győri AC tornásza. Edzője, Szűcs Róbert nagyon büszke tanítványára, aki tavaly négy magyar bajnoki címet szerzett és a nemzetközi színtéren is remekelt.

Ősszel Németországban egy tornán két szeren negyedik lett, az Olimpiai Reménységek Versenyén pedig az ifjúsági válogatott tagjaként aranyérmet nyert.

„Nagyon jó adottságai vannak, könnyű csontozatú, ezért könnyen elbírja magát. Már akkor bekerült az ifjúsági válogatottba, amikor még csak gyerek kategóriában sportolt, így két szintet is ugrott egyszerre. Nagyon tehetséges. Az országban talán csak egy-két hasonló korú fiú tudja felvenni vele a versenyt" – mondta a tréner.

A kadett korosztályban szereplő fiú összetett kategóriában is kiemelkedő teljesítményre képes, de lólengésben a legügyesebb. Ezen a szeren olyan dicső elődei vannak, mint Borkai Zsolt, Magyar Zoltán, Guczoghy György vagy Berki Krisztián.



„Bár még csak tizenhárom éves, pontosan tudja, hogy a sikerért meg kell dolgozni és szívesen hoz áldozatokat a karrierjéért. Napi öt órát edz az iskola mellett és akkor sem adja fel, ha valamije fáj vagy fáradt. Gyorsan tanul, ami fontos, hiszen minden edzésen új mozgásokkal ismerkedik meg. Szokott izgulni a nagy versenyek előtt, de ha el is ront valamit, akkor az olyan, ami az edzésen sem ment neki tökéletesen és nem az idegesség miatt hibázik. Az pedig nagyon jót tesz az önbizalmának, hogy szinte minden versenyén az élmezőnyben végez" – mondta a tehetséges fiatalról Szűcs Róbert.

Mészáros Krisztofer tulajdonképpen az óvónénijének köszönheti a tornász karrierje kezdetét.

„Az óvodában mindenre felmásztam, amire csak tudtam, ezért javasolták, hogy próbáljam ki a szertornát, amit hamar megszerettem. Most pedig már különösen élvezem az edzéseket, mert úgy érzem, jól mennek a gyakorlatok" – kezdte Mészáros Krisztofer.

A tornász fiú álma, hogy olimpiai bajnok legyen, de céljai között szerepel a világbajnoki aranyérem megszerzése is.

„Azért dolgozom, hogy minél több versenyen állhassak fel a dobogóra. Nem sajnálom, hogy sok időmet veszi el a sport, mivel ez az életem. Amikor délután hazamegyek az iskolából, tovább folytatom a gyakorlást az otthoni szereimen" – mesélte büszkén.

Mészáros Krisztofer hatodik osztályosként a Móra-iskolába ját, ahol magántanulóként könnyebben össze tudja egyeztetni a sportot és a tanulást.

„Hatalmas élmény volt számomra, amikor egy szombathelyi versenyen – amin csak nézőként vettem részt – találkoztam a holland tornásszal, Epke Zonderlanddal, de Berki Krisztiánnal is vannak már közös képeim. Nagy erőt ad, hogy a magyar olimpiai bajnok tornász kívánt sok sikert a karrieremhez" – mondta végül a jövő olimpiai reménysége.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda - Itthon is siker

Győzött és továbbjutott a Uniqa Euroleasing Sopron. Tovább olvasom