Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Tombola a szurkolóknak

Futsal - Hétfőn ismét Győrben lép pályára a Duna Takarék ETO, ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a klub vezetősége.
Dr. Drucskó Zoltán elnök ezen kiemelte, a csapat két hazai mérkőzését a Sport Televízió jóvoltából közel 150 ezren látták, s nagy volt a látogatottsága internetes oldalunknak, a kisalfold.hu-nak is, ahol online-ban lehetett követni az eseményeket. A Sport Tv hamarosan egy háttér-magazinműsorral is jelentkezik, ahol az EB és a válogatott mellett az ETO lesz a téma.

Vincze Ottó klubigazgató az utánpótlásról beszélt, elmondta, hogy elkészült az a terv, amely az egyesület többlépéses utánpótlásprogramjáról szól. A klub „elindult" az óvodák, iskolák felé, s mindenhol pozitív volt a fogadtatás. A volt válogatott futballista elárulta, beállt a felnőttcsapat egyik edzésére, azt pedig már Kozma Mihály tette hozzá, hogy ez mennyire jó hatással volt a győri játékosokra.

A szakmai igazgató kiemelte, mivel a futsal fegyelmezett játékosokat követel, a szakmaiság mellett ugyanilyen fontos a nevelés. A válogatottal kapcsolataban szóba került, hogy előfordulhat, decemberben vagy januárban Győrben játszik egy mérkőzést a nemzeti együttes.

A hétfői bajnokival kapcsolatban megtudtuk, a Magvassy-csarnokba kilátogató szurkolókat ezúttal is ajándék várja, s tombola is lesz, melynek fődíja egy márkás futsallabda.

Olvasóink írták

  • 1. Molly 2009. október 09. 22:20
    „Remélem nyerni fognak.
    Megyünk szurkolni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gokartmánia Kupa Győrzámolyon

Gokart - Vasárnap 4. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Amatőr Teremgokart Bajnokságot, a… Tovább olvasom