Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Tómalmi vízipólós csaták

Az 1930-as és az 1950-es években már rendeztek vízilabda-mérkőzéseket, tornákat a Sopron melletti Tómalmon. A múlt héten újjáéledt a bő fél évszázados hagyomány.
A Soproni Vízilabda Sport Egyesület pólótornát rendezett a Tómalmon. Kocsis Imre, az egyesület egyik edzője, a torna főszervezője érdeklődésünkre elmondta, két korosztályban – ifjúsági és serdülő – összesen hét csapat szállt vízbe. Az ifiknél a szombathelyiek nyertek a soproniak és a pápaiak első csapata előtt. A soproni és a pápai serdülőegyüttesek bemutató összecsapását a hazaiak nyerték. A csapatok létszáma az „uszodai" pólóhoz képest egy-egy játékossal kevesebb volt.

Kocsis Imre elmondta, a torna után kint is hagyták a kapukat,  hogy ha valaki kedvet kapott a tavi pólózáshoz, kedvére dobálhasson.
A szakember kifejtette, az ősszel kezdődő évadban már a 10–12 éveseket, valamint a felnőtteket is szeretnék versenyeztetni. Előbbieket természetesen a korosztályukban, utóbbiakat pedig a regionális ob II b-ben. Kocsis Imre azt is elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan oly mértékben nő Sopronban a póló népszerűsége, hogy néhány amatőr csapattal felnőtt városi bajnokságot is lehet indítani.

Botár László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feczesin Róbert négy évre a Bresciáé

Az olasz másodosztályú Brescia csapatához igazolt az FC Sopron előző évadbeli házi gólkirálya,… Tovább olvasom